Szerda este megvolt az első jógaóra: szabadtéri új jógaponton a Jutasi úton. A cikk apropója ez, de miközben elkezdtem írni és gondolkodtam, rájöttem, hogy a magamban levont konklúzióhoz érdemesebb visszakanyarodni a vasárnaphoz.
Élni tudni kell
Szóval: csodás nyári este, a Margit-romoknál lágy gitárszó alig egy kilométer futás után megállásra késztet.
Képletesen a homlokomra csapok, a hétvégi nyüzsgésben teljesen elfelejtettem, hogy el akartam menni az Ivan and the Parazol irodalmi romkoncertjére. A romok közt megteltek a székek, de hozzám hasonlóan sokan csak megálltak néhány percre belehallgatni a zenébe. A szemem azonnal a szomszéd ház oldalában ülőkön akadt meg: borospohárral a kézben üldögéltek a kerti székeken és hallgatták a koncertet. – Élni tudni kell – konstatálom magamban.
A szervező hölgy így is invitál beljebb, ne zavarjon a futócucc, de a kötelességtudat nagyobb, pár perc zenehallgatás után folytattam tovább az edzésemet. Végig a szokásos útvonalon a vár alatt, át a Betekints- völgyön, túl a Laczkó-forráson az új kerékpárúton. Örömmel konstatálom, hogy a játszótér tele gyerekekkel, a bicikliút bicajosokkal, a völgy kutyasétáltatókkal, andalgókkal, futókkal, visszafelé a forrás meg a nyári meleg összehoz jó néhányunkat friss, hideg vízzel újratölteni a kulacsokat.
Hazafelé jövet még elkapom az Ivan and the Parazol utolsó számát, meg a ráadást is. A közönség feláll, énekel, a kiszabott kilométerek teljesítése után lelkiismeret-furdalás nélkül hagyom magam vinni a ritmussal, miközben konstatálom: milyen jól áll ezeknek a romoknak a zene meg a közönség. Az élet.
Elröppenő idő, jógapont
Szerda este már taktikusabb vagyok, bár az utolsó pillanatban pattantam bringára és úgy estem be a jógára, de legalább nem felejtettem el. Hiába a hőségriadó, az új pavilon tele jógázókkal, többünknek már csak a fák alatt maradt hely. Egy ideig nehezen zárom ki a Jutasi útról beszűrődő buszok meg kocsik zaját, de aztán pikk-pakk azon kapom magam, hogy míg az oktatókat, Selmeciné Ágit és Selmeci Csongort hallgatom, már az óra végi meditációnál tartunk. Másfél óra röppent el, az órán majdnem harmincan voltunk, gyerektől nyugdíjasig szó szerint mindenféle korosztály. A gyakorlatok végzése közben sok mindent megtudtunk a jógáról, ami köztudottan nemcsak ászanákból álló testgyakorlás, sokkal inkább valamiféle egyetemes tudása, vallása, filozófiája az emberiségnek. A Barátság parki jógaponton heti kétszer, szerda és szombat este 6-kor bárki ingyenesen bekapcsolódhat a foglalkozásokba. Ajánlom, nekem bejött nagyon. Aztán, ahogy a hőség enyhült, a jógapont mellett, a szomszédos szabadtéri fitneszpark is benépesült edzőkkel.
Felfedezések
Miközben ezeket a „felfedezéseket” teszem a városban (a „próbáld ki az összes játszóteret” akciónkról nem is beszélve) eszembe jutnak azok a városok élhetőségével kapcsolatos felmérések, amelyeken Veszprém rendre az élen végez. (Általában az oktatási, egészségügyi, kulturális szempontokat, munkaerőpiaci, vásárlási lehetőségeket, bűnözési statisztikát, ingatlanhelyzetet veszik figyelembe.) Bevallom, az ilyen fajta statisztikáktól – várostól függetlenül – általában hülyét kapok, mert a számok csak számok. Nyilván tendenciák kiolvashatók, irányvonalak meghatározhatók, de legfeljebb ennyi, általános kijelentéseket tenni felelőtlenség.
Számomra sokkal többet elmond ezeknél az adatoknál a települések élhetőségéről az, ha egy várost HASZNÁLNAK a lakói. Futópályástól, játszóterestől, jógapontostól, fitneszparkostól, kutyafuttatóstól, romostól, mindenestől.
Kiss Nikolett
Vezető képünkön az új szabadtéri jógapont a Jutasi úti Barátság parkban. Fotók és videó: a szerző
