Sokszor halljuk, hogy nincs idő, nincs alkalom, nincs akarat erősebb emberi kapcsolatok kialakítására. Van, akit már nem is zavar, hogy nincsenek barátai, nincs szerelme, nincs családja. Csak karácsony ne lenne, amikor cukormázas történetek folynak a csapból is idilli családokról, szívjóságról, észveszejtő szerelmekről. Miközben hideg kapcsolatok vesznek bennünket körül.
Sokkal nehezebb az ünnepeket magányosan túlélni. A hétköznapi rutin segít átlépni ezen. Sőt, a mindennapokban vélhetően könnyebb a szinglik helyzete, élhetnek a munkájuknak, hobbijuknak. Azt csinálnak, amit akarnak, nem kell máshoz alkalmazkodni. Almási Miklós használja a „hideg kapcsolatok” kifejezést A szerelem lehetetlensége című esszékötetében. Érzékenyen diagnosztizálja korunk érzelmi válságát és azt is kifejti, hogy szerinte ezt mi okozza. Röviden: a 21. századi életforma, amibe belekényszerülünk. A hosszú munkaidő vagy éppen a kötetlen munkaidő, a digitális vándorlás, ma itt vagyok, holnap meg a világ másik részén – ez a szétszórt, bizonytalan életmód biztosan nem ösztönzi a mélyebb kapcsolatokat. És a célirányos, profitorientált, karrierista szemlélet is kapásból kizárja az érzelmeket. Szex van, de szenvedély és házasság már kevesebb.
Houellebecq regényeiben nagyon jól leírja a hideg kapcsolatok világát, amelyben az emberek egyszerűen csak belépnek egymás életébe, aztán kilépnek. Elköltözik a kamasz gyerek otthonról? Elment, kész, pont. Elmegy az anya is. Nincs dráma. Összeköltözik egy pasival, akit később otthagy. Kit érdekel? Nem téma. Almási Miklós szerint az igazi kórtünet, a nagy veszteség ez az érzelmi elkorcsosulás. Hogy nem vagyunk fontosak egymás számára, legfeljebb csak néha. Például ilyenkor, karácsony táján érezzük a hiányt, ha nem futkosnak gyerekek az ünnepi asztal körül, és ha nincs, aki őszintén örüljön az ajándéknak és a mesének. Mert a karácsony az mindig mese egy boldogabb élet lehetőségéről, amelyben minden jó és szép, és amelyben szeretik egymást az emberek.
Ezt a mesét nincs szíve senkinek se összetörni, legyen bármennyire is rideg a 21. század. Inkább engedünk a keménységből a mese kedvéért és áthívjuk a szomszédot szenteste. Meglágyult szívvel visszamenőleg is elkezdjük vizslatni az életünket. Nekem most például az jutott eszembe, jutott-e ünnepi teríték a tőlünk messze élő, magányos nagymamának a karácsonyi asztalon? És a velünk élőnek?
