Hőségriadó. Idén az első, de nem az utolsó, hiszen messze még az ősz. Sok országos és helyi médium már az első napokban foglalkozott a témával, portálunkon is olvashattak a város önkormányzatának intézkedéseiről, amelyekkel a kánikula „túlélését” igyekeznek megkönnyíteni.
Valóban kutya meleg van, éppen ezért nyakamba vettem a várost, kíváncsian arra, hogy akik nem szórakozásból tartózkodnak az utcán, akik nem tudnak árnyékba vonulni 11 és 16 óra között, akik kemény fizikai munkát végeznek a hőséggel és az UV sugárzással dacolva, hogyan bírják ki, kapnak-e segítséget a munkáltatójuktól.
Megdöbbentő volt, mennyire bizalmatlanok az emberek. Mintha félnének a legártatlanabb kérdéstől is. Gyanakvással, konkrétumok elkerülésével, röviden válaszolgatva próbáltak szabadulni a „kellemetlen” helyzetből.
A hotel előtt buszra váró postástól megtudtam, hogy a rövidnadrág, a rövid ujjú póló, a korai kezdés és a táskában lapuló hűtött ásványvíz némiképpen segít. Sok helyen meg is kínálják egy hideg üdítővel, jeges teával. Próbál a szokottnál is korábban elindulni, hogy még azelőtt elvégezze a napi feladatokat, mielőtt elviselhetetlenné válik a forróság.
Adta magát az ötlet, hogy az egyik autóbusz vezetőjét is elkapjam pár szóra.
– Nem nyilatkozom, nem engedi a vezetőség – hárított azonnal.
Ám amikor közöltem vele, hogy sem a helyszínt, sem az időpontot nem fogom leírni, kissé megnyílt. Megmutatta hosszú nadrágját, a „műanyag” ingét, amit naponta kétszer-háromszor is cserélnie kell, na meg a fülkét, ahol dolgozik!
– Van még kérdés?
Nem volt.
Útépítők! Megtudtam, hogy a közeli útépítésnél több alvállalkozó teszi a dolgát. A munka kegyetlen, árnyék sehol, az aszfalt mellett talán 100 fok is lehet, a gépek fülkéje meg akár egy pokolbéli katlan. Az egyik munkás elárulta: van óránkénti pihenő az árnyékban, folyamatosan kapják az ivóvizet, ezen kívül köbméteres tartályokban áll a víz, ahol lehűthetik felforrósodott felsőtestüket, és akikre éppen nincs szükség a munkafolyamatban, azok védett, árnyékos helyen tartózkodhatnak.
A megyei kórházban sem könnyű az élet ilyentájt. Vannak ugyan olyan osztályok, ahol a szerencsésebbek klimatizált környezetben dolgozhatnak, de sem védőital, sem óránkénti szünet nem jár. Nem járhat, mert nincs, aki addig beugorjon a helyükre, védőitalra meg egyszerűen nem futja, pedig ilyenkor a beteg is több, nagyobb a dolgozók leterheltsége. Hiába a „milliárdos egészségügyi fejlesztés”, a munkakörülményeken – és nem csak a „hőségriadós” napokon – az állítólagos milliárdok nem javítottak.
A droszton fuvarra váró taxis kérdésemre csak annyit árult el, hogy „megy a klíma”, van hideg ásványvíz a kesztyűtartóban, ennél többet nem tehet. Majd ahogy belefutunk a délutánba, lesz árnyék is, ha már fuvar úgysincs. Aztán a nap végén kiderül, hogy ráfizetéses volt-e a plusz üzemanyag felhasználás vagy sikerül legalább nullán zárnia a napot.
Veszprém utcáit róják a csütörtöki hőségben a városi ingyenes hetilap és a Habony-média városi hírekkel szolgáló, szintén hetente megjelenő lapszámának terjesztői is. A terjesztési idő szűk, a munka feszített tempójú. Nem fér bele a pihenő, mert hamar levonás jár érte. A lapoknak legkésőbb este 7-ig el kell jutni az olvasóhoz, hogy ha máshonnan nem, legalább ezekből, megtudja, hogy igen, bizony kánikula van. Viszik hát a kézbesítők a déli hőségben, a jogszabályilag kötelező védőital és pihenőidő nélkül.
Aztán említhetnénk az aszfaltot koptató rendőrjárőrt, a vonuló mentőket, tűzoltókat, a városunkból a déli határra vezényelt vitézeket. Mind hősök a maguk munkaterületén. Teszik a dolgukat télen, nyáron úgy, hogy azt sem tudják, mi jár nekik, miközben a munkáltatójuk – tisztelet a kivételnek – annyira sem becsüli meg őket, hogy legalább az ilyen időjárási szélsőségek között némi könnyebbséget adjon nekik.
Nyéki Roland
