Az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., azaz – nevezzük csak a nevén – a királyszentistváni szeméttelep fizikailag és anyagilag a teljes összeomlás határán agonizál, miközben a környék lakói, összeszedve tűrőképességük utolsó morzsáit, fáradhatatlanul küzdenek a hatóságokkal, a sunyi, kétszínű és gyáva hatalommal.
„Egész héten szagoltuk ennek az ocsmány szeméttelepnek a bűzét! Szombat van, szép idő, szerettünk volna kint ebédelni, de nem lehet, mert a gyomrunk forog, hányni kell! Anyátokba!” – fogalmazta meg elkeseredését egy mondatban szombat reggel az Elegünk van a szemétszagból!!! Összefogás a tiszta levegőért fb-csoport egyik tagja. „…amíg ez a társulat kezeli a telepet, nem érvényes semmilyen jog, nincs olyan hivatal, amelyik komoly hibát találna, még azt sem látják, amit mindenki lát: a kezelés nélküli hulladéklerakást a depónián” – írja a másik, „pedig már ők maguk is ebbe fognak belefulladni”.
Nem térek ki a hulladéklerakó hosszú és folyamatosan az összeomlás felé haladó történetére, pedig érdemes lenne. A 158 település „szelektív hulladékgyűjtésére és biztonságos kezelésére” létesült depónia látványa maga a Tiszta Európa Program keretében uniós pénzekből megvalósult hulladékkezelő mementója. Hatalmas, bűzlő szemétrakások fölött madarak ezrei keringenek, nyilván meglelik a rendszeres táplálkozáshoz szükséges szerves hulladékot, amely elvileg nem kerülhet(ne) a depóniára.
A lakók
A környékre rátelepülő bűz közvetlenül öt települést, Királyszentistvánt, Balatonfűzfőt, Litért, Vilonyát és Papkeszit érinti, a szél járásától függően Berhidán és a Balaton partján is érződik. A környékbeliek idegei pattanásig feszültek, százával születnek újabb elkeseredett bejegyzések a közösségi oldalukon, szakemberek, polgárok, vendégek, nyaralók. Nemsokára nem lesz turista, aki a Balaton ezen szakaszán akár egyetlen éjszakát is eltöltene. Elköltözni sem lehet innen, mert ugyan ki vásárolna házat ezen a szemétdombon? Viszont összefogtak, évek óta írnak, tiltakoznak, könyörögnek, bíznak a hatóságokban, az államban, az igazságszolgáltatásban, de nem utolsósorban egymásban. Megtettek mindent és a türelmüknek most van vége.
Szélmalomharc
Környezetmérnökök, vegyipari szakemberek, ökológusok hasztalan hozták nyilvánosságra – ez idáig számtalanszor – a véleményüket, javaslataikat, kérelmeiket, hasztalan születtek a polgárok részéről beadványok, panaszok, kérelmek, tiltakozások, azok, akik döntési pozícióban vannak, szótlansággal gyakorolják a hatalmukat. Semmi együttérzés, ökológia, környezetkímélés – semmi. Csak hatalmi gőg, elutasítás, üres magyarázatok arról, hogy igen, igen, a helyszínen járt a hatóság, igen, persze, bírságot is kiszabott, ezt-azt látott is meg nem is, levélváltások sokaságával zsibbasztják a helyi emberek, önkéntes aktivisták agyát.
Ellenzéki politikusok helyi és országos szinten is próbálkoznak felhívni a figyelmet a nagy bajra, dokumentumokkal alátámasztani, élni a maguk korlátozott eszközeikkel. Az országos szinten működtetett politikai kommunikáció helyi leképzésének vagyunk szemtanúi, az érintettek pedig az elszenvedői. A megyei jogú város önkormányzata, a hatalmi erőtér érinthetetlenségét demonstrálván, lekezelő módon söpörte le a független szakértői vizsgálatokat szorgalmazó ellenzéki javaslatokat – az emberek gondjait, lelketlenül és kegyetlenül.
A hatalom
A szeméttelep vezetői, időnként kegyet gyakorolván, listán szereplő embereket, politikusokat szíveskednek beengedni a depónia területére – biztonsági emberek kíséretében! –, mintegy bizonyítván, hogy ott minden rendben van. Majd kirakatbeszélgetéseket folytatnak és nem válaszolnak semmire. Nem érdekli őket, hogy ezzel a magatartással ezeknek az embereknek az egészségére, az életére, az egzisztenciájára törnek. Anyagilag és fizikailag is. Sőt a sajátjukra is.
A közhatalom gyakorlói nem akadályozhatják meg, hogy az emberek információhoz jussanak. A Btk. szerint bűncselekmény, ha hivatalos személyek a hivatali helyzetükkel visszaélve jogtalan hátrányt okoznak. A Veszprém Megyei Kormányhivatal egyik semmitmondó levelére válaszolván, Szabó Márta királyszentistváni lakos a többi között feltette a kérdést, amelyre nagy valószínűséggel sohasem kap választ:
„…Hivatásuknál fogva nem az lenne a feladatuk, hogy a technológiai előírásokat és a(z) eredeti működési engedélyt szem előtt tartva kikényszerítsék az ÉBH-ból az optimális működést?
– Önök szerint szakmai szempontból mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ÉBH az ily módon végzett tevékenységével ne lehetetlenítse el több ezer ember életét, hogy az itt élőknek ne kelljen tartaniuk egészségkárosodástól?
– Önök szerint normális, hogy a Balatonfűzfőn pihenni, nyaralni vágyó emberek hanyatt-homlok menekülnek szállásaikra az elviselhetetlen szemétbűz miatt?
– Önök tudják, hogy a Balaton-parton minden második ingatlanon kint van az ELADÓ tábla?
– Önök szerint elfogadható, hogy a szeméttelep élhetetlenné tette a környező öt települést?”
A kukaholding
Az érintettek – egyelőre csak ők – a nagy nemzeti szemétbiznisz következményeit érzik a saját bőrükön, amit rövidesen valamennyien érezni fogunk. Szétvertek egy jól működő rendszert, de az új működésképtelen: http://www.veszpremkukac.hu/?s=kukaholding. Az igazsághoz tartozik, hogy a nagy kormányzati húzás, a rezsicsökkentés is a szolgáltatókat terheli. Nyolc hónapja nem kaptunk számlát, ennek ellenére a helyi szolgáltató elviszi a szemetet, de pénzt nem kap érte, mint ahogyan az ÉBH sem. Nyilván eladósodnak, utóbbi 130 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet és saját tőkéje mínusz 97 millió forintra csökkent. (A témát további írásaink egyikében dolgozzuk fel.)
A veszpremkukac.hu korábbi írásai ebben a témában:
http://www.veszpremkukac.hu/hulladeklerako-vizsgalatot-kezdemenyez-az-lmp/
http://www.veszpremkukac.hu/alairasgyujtes-a-harommilliard-buze/
http://www.veszpremkukac.hu/szemetugy-hatosagi-bejaras-hatosagi-eljaras/
http://www.veszpremkukac.hu/kerdezz-felelunk-a-takaroanyag-fuggvenyeben/
http://www.veszpremkukac.hu/kiralyszentistvan-tajkep-szemettel/
Egy minapi bejegyzés a bűzben élők közösségi oldaláról:
Ma péntek (aug. 25.) van, s nyilván kell a hely a hétfői szemétnek, mert ismét KEZELÉS NÉLKÜL, TONNASZÁMRA HORDTÁK KI A DEPÓRA A KOMMUNÁLIS SZEMETET 18.30–19.45 között (legalább hét pótkocsira való adagot). Több száz bontatlan, nem aprított kukás zsák fekete, kék stb. színekben, az egyik fotón az előtérben a pótkocsin az éppen kiszállított adag és a háttérben a már többfuvarnyi. A másik fotón pedig a szeméthegyek a depón. Se mobil, se darálás, se válogatás…
A szükséges feljelentést megtesszük!
További képek itt láthatóak: https://drive.google.com/drive/folders/0B3yheISfA3ata0ZDbnBmczVhVTg