Katanics Sándor és Hartmann Ferenc ellenzéki önkormányzati képviselők minapi sajtótájékoztatójukat Gyulafirátóton tartották, a településnek a lőtér felőli végénél. Nem véletlenül! Beszámoltak azokról az ígéretekről és tervezett beruházásokról, amelyek az elmúlt években sorra elmaradtak.
Szóvá tették a Gyulafirátót határában épülő lő- és gyakorlóterek működését szabályozó rendeletek hiányát és a sokat emlegetett 82-es főút Gyulafirátót-Kádárta elkerülő szakasznak az elmaradását.
A 14 éve a honvédelmi minisztérium jóváhagyásával készült tervek szerint Rátót közvetlen szomszédságában 2500-3000 fős katonai bázis épül majd. Az Élhetőbb Rátótért Egyesület civiljei által 2021 júniusában kikényszerített lakossági fórumon az illetékesek a problémák orvoslására ígéreteket tettek, de ezekből semmi sem valósult meg.
– Csak remény maradt arra, hogy a városvezetés és a minisztérium e kérdésekben végre a jogszabályokban rögzített megállapodásra jutnak és nagyobb megértés, béke lesz a lőtérhasználók és az annak hatásait elszenvedő választópolgárok között – ismételte sokadszor Katanics Sándor.
– A legutóbbi Közgyűlésen a polgármestertől azt a tájékoztatást kaptam, hogy a Veszprémet érintő 8-as út elkerülő szakaszának építését, valamint a belső körút és völgyhíd-projektet a kormány felfüggesztette – közölte Hartmann Ferenc. – Ha netán ma újraindulna a folyamat, az elkerülőn jószerével csak 2030-ban lehetne közlekedni – érzékeltette a helyzetet.
Hartmann Ferenc a Házgyári úti csomópontok kialakítását, a vasútállomás környékének rendbetételét és a lakótelepi parkolóhelyek létesítését szorgalmazta. A képviselők leszögezték: a fideszes városvezetés és az országgyűlési képviselő sem igazán foglalkoznak a veszprémi emberek évtizedes problémáival, ahogyan a veszélyeztetett ivóvízbázisunk védelmével sem.
– Vagy nem érdekli őket, vagy gyenge az érdekérvényesítő képességük. Esetleg mindkettő? – tették fel az ellenzéki képviselők végül a költői kérdést.