A Fejér-B.Á.L. Veszprém NB I-es férfi-kézilabdacsapat, Éles József klubja új idényének története legalább három szálon fut. Mérhetetlen mélységekkel és minimális sikerrel hullámozva.
Az egyik szál, hogy a játékoskeretet példátlan sérüléshullám sújtotta. Most is három hiányzó van, hiszen Széles Ákos, Kristóf Mátyás és Bugyáki Dávid sem állhat Konkoly Csaba vezetőedző rendelkezésére. Ez csökkenti a taktikai repertoárt is.
Ebből fakadóan is következtek a mélységek a hazai bajnokságban. Hiszen a tízből mindössze egy győzelmet aratott a csapat. Ám mégsem ez a legfontosabb adat, hanem az elszenvedett vereségek minősége. A mínusz 89-es gólkülönbséggel, a többször negyven fölött kapott góllal van a probléma, ami azt sejteti, hogy a védekezéssel bizony gondok vannak. A támadásban is sok a pontatlanság, technikai hiba, ami után könnyű gólokat lő az ellenfél. A hosszú percekig tartó gólcsendek is a riválist erősítik. Ezért is áll kieső helyen az együttes.
Eddig három olyan összecsapás volt hazai pályán, amely nyerhető lett volna, de ebből csak egy sikerült, a már említett sok hiányzó miatt az új csapat építése közben. A többi bajnoki előre vereségre volt könyvelve, ezért ebben a szezonban elmaradt a meglepetés, ami az első két idényben megtörtént néhányszor. Így alakult ki az a helyzet, hogy Éles József klubja bekerült abba a spirálba, hogy a mostani bajnokságban egyértelműen a kiesés ellen kénytelen küzdeni a Budai Farkasokkal és a Cegléddel együtt. Ebből a Bermuda-háromszögből kilépni csak látványos megújulással lehetne. Amelynek első lépése a NEKA elleni, idegenbeli győzelem lenne. A jelenlegi helyzetben ez óriási bravúrnak számítana, hiszen eddig még nem sikerült nyerni Sótonyi László edző együttese ellen. Nagyon fontos lenne a közösen elért sikerélmény.
Már a Sport Televízió szakértői, Borsos Attila és Császár Gábor is pedzegették, vajon meddig lehet még arra hivatkozni, hogy a részfeladatokat sikeresen teljesíti a csapat, hogy az Európa-ligában szerzett tapasztalatok beilleszthetők lesznek a hazai pontvadászatba.
Most beszéljünk az Európa-liga-küzdelemsorozatról, amely kétségtelenül a klub legsikeresebb története. Az a szál, amely szakmai alapon valóban tovább szőhető. Hiszen a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek ez a tíz meccs a nemzetközi porondon amolyan jutalomjáték, remek ellenfeleket megismerve. Ahol eddig erőn felül teljesítettek a fiúk, ahol bemutatkozhattak a tehetséges ifjúsági korú srácok is, amiért minden dicséretet, elismerést megérdemelnek a pályára lépők. Itt felszabadultan, teher nélkül tudtak kézilabdázni. Még az sem elképzelhetetlen, hogy a századik Európa-liga-gól megszerzése után a Tatran Presov ellen meglesz az első hazai győzelem is a hatcsapatos mezőnyben, a szintén nullapontos ellenféllel szemben.
A nagy kérdés viszont az, hogy az alakulófélben lévő, eddig több sebből vérző együttesben játszó magyar fiatalokat mennyire viselte meg pszichésen a sorozatos kudarcélmény a tanulási fázisban – amelynek összesített mérlege elég szomorú és lehangoló. A két sorozatban 13 vereség, mínusz 125-ös gólaránnyal.
A túlparti, balatoni akadémistákkal játszandó összecsapás kulcsfontosságú, hiszen az ellenfél jelenleg öt ponttal vezet a Veszprém előtt. A NEKA sikere már hétpontosra duzzasztaná a két csapat közötti különbséget. Az ellenfél győzelme viszont visszahozhatná a megtépázott önbizalmat, amely reményt adhat a sikeresebb bajnoki folytatásra. Hiszen ez volt a hivatkozási alap. A nemzetközi tapasztalatokat beépíteni, hasznosítani a magyar bajnokság mérkőzéseibe. A hétvégén a szavak helyett a tettek mezejére kell lépni. Mert a Kisveszprémre szükség lenne az NB I.-ben jövőre is. Ők az igazi jó példa a sportágban. Kár lenne veszni hagyni a felépített, megteremtett értéket!
Donát Tamás
A képen Éles József (balról) és Császár Gábor. Fotó: Cseh Péter