A Mountain Bike sport olimpiai szakágában, a Cross-countryban, azaz XCO-ban az utánpótlás korú versenyzőknek már a második fordulót, míg a felnőtteknek az első fordulót rendezték meg a nagykanizsai Csónakázó-tó melletti Bike Park kifejezetten erre a szakágra épített pályáján, április utolsó hétvégéjén.
A VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team 18 fős csapata öt érmet szerzett ezen a hétvégén, pedig a szokatlanul meleg időjárás nem volt a segítségükre. A legfényesebb érmet az U17-es lányoknál Bokros Csengének, míg a szintén U17-es fiúknál Baranyi Áronnak akasztották a nyakába. Csenge előző nap egy osztrák versenyen még a sárral küzdött, ahol inkább a technikára vigyázott, mivel a nagykanizsai még válogató versenye az augusztusi Európa-bajnokságnak. A hétvégi eredményével az ifik között már bebiztosította magának a helyet a válogatott keretben.
A munka ünnepén a népszerű balatonfüredi mountain-bike maratont „tekerték meg” a veszprémi fiatalok, amit edzőversenynek szántak, még akkor is, ha az ország minden tájáról érkeztek nagyobb csapatok versenyzői is. És ha már elmentek, mindjárt négy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot hoztak haza korcsoportjaikban. Ám ami az érmek számánál is nagyobb eredmény, hogy a rövidebb, 25 kilométeres távon a nőknél az U17-es Bokros Csenge, a férfiaknál az U19-es Fülöp Ádám a felnőtt versenyzőket legyőzve végzett az abszolút első helyeken is.
Toldi Tamás
Veszprem Cycling Academy