A Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapatának főhadiszállása a Házgyári úton van. Vagyis a város szélén. Csapatában annyi a sérült, hogy akár a kórházat jelző tábla is kitehető lehetne az öltözőajtóra. Emiatt az egyesület tulajdonosa nincs a legjobb hangulatban, de elismeri övéinek harcosságát.
– Büszke vagyok a kis csapatomra – állítja határozottan Éles József. – A nehézségeink ellenére mindig hajt, küzd a pályán, ami egyelőre csak ennyire elég. Persze, ha mindenki Konkoly Csaba edzőnk rendelkezésére állna, sok minden megváltozhatna. Kicsivel erősebbek lehetnénk, a fiúk nagyobb önbizalommal játszanának. De most ez van. Át kell vészelnünk ezt a rossz időszakot.
Ezek után nézzük, kinek mi a problémája, hol tart a rehabilitációban, s vajon mikor léphet újra pályára. Sajnos, nem jók a kilátások. Legsúlyosabban a csapatkapitány, Kristóf Mátyás irányító-átlövő sérült, aki Göppingenben szenvedett térdszalagszakadást. Ő ebben az idényben már nem léphet pályára. Hat–nyolc hónapos pihenő vár rá.
– Persze, hogy szomorú vagyok, mert egy olyan mozgásból szenvedtem el ezt a sérülést, amelyből több tucat is van egy mérkőzésen – mondja. – Még egy utolsó vizsgálat vár rám a magyar válogatott csapatorvosánál, dr. Erdélyi Gábornál, aki ezt követően megoperálja a térdemet. Nagyon sajnálom, hogy kimaradnak az Európa-liga meccsek is, mert úgy érzem, mindkét fronton tudnék segíteni a csapatnak. Kimondottan rossz érzés a lelátóról nézni a srácok heroikus küzdelmét.
Kristóf Mátyás éppen csak felépült kézsérüléséből és kezdte visszanyerni a formáját, amikor megint megtörtént a baj.
– A Pick Szeged ellen talán már játszhatok – újságolja az örömhírt az együttes szélsője, Tóth Péter. – Már teljes értékű edzésmunkát végzek. Nagyjából hetven–nyolcvan százalékos állapotban vagyok, de persze meccshiányom van. A lényeg, hogy gyógyulóban van a lovaglóizom-sérülésem, ami miatt hónapokat hagytam ki. Jobban izgulok a meccseken nézőként, mintha a pályán lennék. Már nagyon várom a visszatérést a fiúk közé!
Egyelőre nagy talány Széles Ákos helyzete. Az átlövő eddig csak egyszer töltött pillanatokat a pályán. Úgy tűnik, ő van a legmesszebb attól, hogy újra kézilabdázzon. Pedig a góljaira óriási szükség lenne az ínséges időszakban.
– Hét orvos hétfélét mond a sérülésemmel kapcsolatban. Ráadásul még az sem kizárt, hogy sérvem is van – foglalja össze a lényeget a csapat egyik gólfelelőse. – Jelenleg táppénzen vagyok, és az a főnökség kérése, hogy legyek ott az edzéseken. Őszintén mondom, fogalmam sincs,hogy mikor lesz ebből újra kézilabda. Azt gondolom, esetemben kissé bürokratikus az ügymenet…
Vannak olyan játékosok is, akik szintén nem teljesen egészségesek. A góllövő szekcióból Ludmán Marcell, Pulay Gábor és Stranigg János szereplése is gyakran kérdéses láb- és vállsérülésük miatt. Ez a trió viszont talán ott lehet a gyöngyösi bajnoki mérkőzésen a szombati összecsapáson.
Donát Tamás
A veszprémi szurkolók ezt üzenték a lelátóról a csapatkapitánynak, de ez természetesen a többi sérültnek is szól. Fotó: Cseh Péter