Az internet szövevényes hálójában rejtőző hazugságok, hamis képek és manipulált információk olyan erővel bírnak, hogy képesek elhitetni velünk az abszolút valósnak látszó képtelenségeket is. Egy kiállítás Tihanyban felhívja az emberek figyelmét az internet veszélyeire és a meggyőző manipulációra.
Digitális illúziók – a valóság hamis arcai. Ez a címe a kiállításnak, amely a mesterséges intelligencia és a képalkotó eszközök erejét demonstrálja. A művészek olyan képeket készítettek, amelyek teljesen valóságosnak hatnak. A digitális művészek fontos társadalmi problémára hívják fel a figyelmet: az emberek másodpercek alatt szinte mindent elhisznek, amit az interneten egy általuk hitelesnek vélt felületen látnak.
Az inspiráció mögött egy elgondolkodtató személyes tapasztalat áll, ami miatt a művészek úgy érezték, hogy sürgősen meg kell szólalniuk. Vezér Dávid kommunikációs szakember, a Rege Galéria egyik kurátora ötlete alapján Bánhalmi Norbert fotóművész a közösségi oldalán egy hónapon keresztül osztotta meg saját képeit és a mesterséges intelligencia által készített fotórealisztikus képeket.
Hat ujj és három kéz a fotókon
Az AI által készített fotók nem voltak tökéletesek. Akadt olyan fotó, ahol hat ujja volt a rajta szereplőnek, de olyan is, ahol három keze. A művész legnagyobb megdöbbenésére ez senkinek sem tűnt fel. Rajongói rengeteg dicséretet írtak a képekhez, amelyekből csaknem harmincat osztott már meg, amikor egy AI képalkotásban jártas fotós kiszúrta a hibákat.
Az eset terjedni kezdett a közösségi médiában. A szakma elkezdte a képek alá kommentelni, hogy nem is valódi fotókról van szó. A következő döbbenet itt jött: tették ezt úgy, hogy a kép leíró szövegében el volt helyezve a #midjourney mint képalkotó szoftver, de ezt el sem olvasták. Ekkor döntötték el, hogy cselekednek. A Digitális illúziók – a valóság hamis arcai című kiállítás a kialakult helyzetre adott válasz.
A kiállítás célja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ne higgyenek el mindent az interneten. Szánjanak időt rá, hogy ellenőrizzék egy hír, egy kép vagy egy információ eredetiségét. A közösségi média világában az információáradat hatalmas, és a manipulált tartalmak könnyen terjednek.
A kiállítást létrehozó művészek (Vanicsek Péter, alias [vanice], Dudás Péter, alias Peter Piper, Májinka András, alias Maxxsus és Bánhalmi Norbert) fontos küldetésüknek érzik, hogy figyelmeztessék a társadalmat.
– Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi ember vakon megbízik egyetlen képben, amit megosztottam – mondta Bánhalmi Norbert. – Kisgyermekes szülőként nagyon tanulságos volt számomra, és bízom benne, hogy a kiállítás segítségével mások is óvatosabbak lesznek az interneten látható tartalmakkal kapcsolatban.
Az érdekes és tanulságos kiállítás szeptember 1-jéig tekinthető meg Tihanyban, az Apátsági Rege Cukrászdában.
A kiállítás weboldala erre a linkre kattintva érhető el.