Hetven centiméter alá süllyedt a Balaton vízszintje. A tudósok szerint semmi vész, volt már ilyen. Láttam olyan fotót a közösségi oldalon, hogy locsolókannából esővizet öntenek a tóba. Kollégánknak is eszébe jutott egy régi április 1‑jei tréfa.
Szokni kell a látványt, főleg a déli parton, hogy már inkább csak gyalogolni lehet a Balatonban, mint úszni. A tudósok ennek ellenére nem aggódnak, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet állásfoglalása szerint „a tó vízszintjének ingadozása természetes folyamat, a 70 cm alatti érték pedig nem jelent veszélyt a tó élővilágára vagy vízminőségére nézve”.

Emlékeztetnek rá, volt ennél már alacsonyabb is a vízszint, 2002-ben, illetve egy évvel később, amikor is a siófoki vízmérce mindössze 23 cm-t mutatott, mégis kiváló volt a vízminőség ebben az évben, és a nyári szezon is gond nélkül lezajlott. Nincs ok aggodalomra – de van ok az odafigyelésre, vélekednek a szakemberek. Hangsúlyozzák: „a Balaton sekély, széljárta tó, amelyben a vízszint évről évre a csapadékviszonyok, a párolgás és a befolyó vizek mennyiségének függvényében változik.”

A párolgásról jutott eszébe Győrffy Árpád kollégánknak 2016. április 1-jén, hogy talán csökkenteni kellene a víz felületét, tehát a párolgás lehetőségét a fizikai törvényszerűségek szerint. Az egykoron áprilisi tréfának szánt, a balatontipp.hu-n most újra megjelent cikk nem kis iróniával részletezi, mi minden létesülhetne a hirtelen felszabaduló partszakaszokon.

Még az is lehet, egy pillanatra megmozgatja a legvérmesebb ingatlanfejlesztők fantáziáját a tréfás ötlet… Miután már úgyis kimerültek a jelenlegi lehetőségek, nem maradt egy talpalatnyi beépíthető terület sem a Balatonnál, igazán jól jönne nemcsak egy kis vízpótlás, de szárazföldpótlás is…
Nem akarom elkeseríteni a milliárdosingatlan-fejlesztőket, de környezetvédő ismerősöm állítja, több száz éves távlatban nézve, ki fog száradni a Balaton, mert ez a természet rendje. Ebből következően sem tudja támogatni a balatoni ingatlanbizniszt, hogy a többi okot most hagyjuk is.







