Bulvárosabban szólva: égünk. És pláne égni fogunk, mert csütörtök-péntekre jelzi a meteorológia a júniusi hőhullám tetőzését, akár 39 Celsius fokos meleggel. Szombattól várhatóan átmenetileg enyhül ez a rohadt meleg, heves esőzésekkel kísérve.
A meteorológusok már májusban jelezték, jó lesz megbarátkozni a gondolattal, hogy az utóbbi évszázadok legmelegebb tele után nem jöhet más, mint rohadt meleg nyár. Egyesek már azt is kiszámolták, hogy nem kevesebb, mint 55 trópusi napnak nézünk elébe. Megnyugtatásul közlöm, komoly forrásból tudom, legfeljebb 3 nappal előre lehetséges pontos időjárás-előrejelzés, továbbá mikroklíma is van a világon. Szóval, majd elválik, pontosan mi vár ránk.
Hőhullám Európában, szombattól enyhülés
Mindenesetre rosszul jártak, akik úgy képzelték, júniusban még elviselhető lesz a hőség Görögországban, Törökországban, mert 45 fokos kánikulában találták magukat a népszerű turisztikai helyeken, ahogyan erről a horvát Jutarnji List online kiadása is beszámolt. Szakértőjük szerint azonban a mostani hőhullámnál még érdekesebb lesz az a hirtelen lehűlés, amit a hétvégére jelez a meteorológia. Eszerint szombattól várhatóan erejét veszti az afrikai meleget okozó anticiklon, és megérkeznek az első heves esőzések, minden régióban csökken a hőmérséklet.
Nincs nagyobb szenzáció
A júniusi hőhullám 10 fokkal magasabb hőmérsékletet hozott az ilyenkor szokásos átlagnál, ami 25–28 Celsius fok (volt valamikor). Jó eséllyel a melegrekord lesz a legnagyobb esemény idén is, úgy mint tavaly volt. Maga mögé utasít minden más hírt, az ukrajnai és a gázai háborút, az inflációt, a NER szemfényvesztéseit, a Fidesz kiközösítését nemzetközi téren, a Magyar Péter-jelenség elemezgetését, a szélsőjobb nyomulását Franciaországban. Mindennek ellenére nem tudni: ez az utóbbi két év elég meggyőző lesz-e arról, hogy a globális felmelegedés pokoli tempóban felgyorsult? Egyáltalán, hány ilyen rohadt meleg év szükséges ahhoz, hogy felfogjuk, így nem mehet tovább. Változás kell mikro- és makroszinten egyaránt.
Súlyos probléma, hogy egyéni szinten nagyon keveset tehetünk, mint azt Jens Liljestrand svéd újságíró és író is kifejti a június 14-i ÉS-ben. „Ha valaki például úgy dönt, hogy nem ül repülőre, mert nem akar felelősséget vállalni azért, hogy még több szén-dioxid jusson az atmoszférába, a gép akkor is felszáll, csak ugyebár nélküle. Tehát az emberekben van egyfajta tehetetlenség és hiábavalóság érzet. Mindannyian áldozatai vagyunk ugyanis a bolygónknak, amelyik olyan gyorsan melegszik, hogy pokolian megnehezíti, már-már lehetetlenné teszi az életünket. Mindezzel együtt a lehetséges kiutak az önszerveződésben, a közösségek együttműködésében és a pragmatikus megoldások keresésében mutatkozhatnak meg. Engem ebben a történetben igazából az átlagemberek apokaliptikus eseményekre adott reakciói izgattak elsősorban. Úgy gondolom ugyanis, hogy még a végveszély küszöbén is folytatni fogjuk, amit mindig is csináltunk.”
Nyilván jól gondolja az író, akinek Ha minden véget ér is című regénye idén jelent meg magyarul a Park Könyvkiadó gondozásában. Ahogyan ő maga is mondja, könyvének alapkérdése, ki hogyan reagál élet-halál helyzetekben. Azzal a megjegyzéssel, hogy nem hinné, hogy a világ megváltozna általunk. Hogy is írta Esterházy? Volt egy álmunk a világról, most meg a világnak van egy álma rólunk.
Fotók forrása: Jutarnji List
