Veszprém 2019. évi költségvetését 13 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés. Az egyik nem szavazatot Gerstmár Ferenc, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője adta le. Megkérdeztük, miért szavazott nemmel.
– Nyilvánvaló, hogy a fideszes városvezetés számára nem prioritás sem a bérlakások építése, sem az azbesztmentesítés, a Családok Átmeneti Otthonának új helyre költöztetése vagy a hulladék-újrahasználati központ létesítése. Ezekre a célokra hasztalan keresnénk a forrást a költségvetésben. A központi költségvetés sem különít el forrást a felsoroltakra, pedig kezdeményezésemre az LMP parlamenti képviselői nyújtottak be módosító indítványokat – fogalmazott a költségvetési vitában a képviselő.
– Nincs bérlakásépítési program Veszprémben, miközben új munkásszállót létesítettek állami-önkormányzati közös beruházásként. Mennyire vall ez XXI. századi gondolkodásra?
– A munkásszálló a térségen kívülről toborzott munkaerő számára teremt lakhatási lehetőséget. A város gazdaságának meghatározó részét jelentik a német tulajdonú autóipari cégek, ezek érdekeit szolgálhatja ki a város a munkásszállóval, ami azonban csak kényszermegoldás. A bérlakásprogram lehetővé tenné a munkavállalóknak és családjuknak a tartós lakhatást, az itthon maradást, a letelepedést.
– Szó nincs a költségvetésben az energetikai megújulások finanszírozásáról.
– A helyi fideszes többség azt is elutasította, hogy az önkormányzat támogassa a lakóépületek, hangsúlyosan a társasházak hőszigetelését, energetikai megújítását, amit még tavaly indítványoztam. A költségvetés tárgyalásakor jeleztem, hogy a Lokálpatrióták több mint ezer aláírást gyűjtöttek össze a Jutasi úti, Munkácsy Mihály, Halle és Stromfeld utcai társasházakban, de nyilván a felújítások támogatását igénylő veszprémiek száma ennek sokszorosa.
– Szó volt arról, hogy a városházát hamarosan szigetelik, felújítják?
– Mivel tavaly decemberben az önkormányzat támogatási szerződést kötött az úgynevezett ELENA-projekt megvalósítására (hat megyei jogú város energiahatékonysági együttműködése), meg kívánja vizsgálni, hogy ennek a projektnek a támogatásából tudja-e finanszírozni a városháza energetikai felújításához szükséges önrészt. Így az önerő kérdését a 2020. évi költségvetés készítésének időszakára tolta ki.
– Kifogásolta a Modern Városok Programban megvalósuló fejlesztések sorrendjét. Miért?
– Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől tudjuk, hogy csúsznak a beruházások, és szerintem a fontossági sorrendet sem látják jól. Vagy tényleg azt gondolják, hogy sürgetőbb az aréna bővítése, mint az aranyos-völgyi völgyhíd által a Jutasi út és a Pápai út összekötése, amire több mint 30 éve várunk? Aggodalomra adhat okot, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás jóváhagyását tartalmazó közgyűlési előterjesztésben tavaly júniusban az szerepelt, hogy a kormány egyetért a völgyhíd és az ehhez kapcsolódó közútfejlesztés megvalósításával, de két lépcsőben! Első lépcsőként az előkészítési feladatok elvégzését, azaz a tervezést támogatja, majd csak a tervek műszaki tartalma, a forrásigény és ütemezés ismeretében dönt a megvalósításról. Véleményem szerint számunkra ennek a beruházásnak prioritást kellene élveznie, amit a városvezetésnek hangsúlyosan kellene képviselnie a kormány irányába.
– Mennyibe kerül az aréna felújítása, és ki finanszírozza?
– A Veszprém Aréna bővítése kiemelten fontos a kormány számára. A csarnok a 2022-es kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíne lesz. Gulyás Gergely szerint addigra mindenképpen el kell készülnie. Nem számít, hogy a beruházás tervezett költsége már közel bruttó 40 milliárd forint, amibe persze a kapcsolódó infrastrukturális elemek is beletartoznak. A költségeket az állam fizeti, és a működtetést is átveszi majd.
– Mit hiányol még a költségvetésből?
– Nem kaptam érdemi választ arra a kérdésemre, hogy a nagy felületű út- és járdaépítésekre szánt pénz a valós igények hány százalékát fedezi, de biztos, hogy erre a területre sokkal több forrás ráférne. Azt viszont látjuk, hogy 2019-ben sem lesz áttörés a város lakóit érintő legfontosabb problémák egyikének megoldásában: a parkolóhelyek létesítésében.