Három év pihenő után a Quimby most visszatér a színházakba, ahol a rock and roll helyett a fókusz az apróbb mozzanatokon és finomabb dalokon lesz a zenekar saját, formabontó színházi világában. A Quimby tavalyi klubkoncertje után most Teátrum koncertjével tér vissza Veszprémbe, október 20-án, a Hangvillába.
A Quimby idén már játszott szimfonikus zenekarral, cirkuszi artistákkal, láthattuk dalaikat képként, most pedig az őrületes fesztiválszezon után a nagyszínpadokról a meghittebb terekbe költözik, és ősztől ismét egyik kedvenc játszóterén, a színházakban adja át magát az önfeledt muzsikálásnak. A Quimby Teátrumban előkerülnek a finomabb dalok, amelyek a zajos közeg helyett a megszentelt figyelemre vágynak, és a színház intim közegében bontakozhatnak ki igazán, de itt akár a koncerteken gyakran „elkiabált” számok is színházi gúnyát ölthetnek. Hiszen éppen erre jó a színház: a szereplők gondtalanul belefeledkezhetnek a játékba, míg a közönség nyugodtan elmélyedhet az elé tárt világban.
– Nagyon imádjuk a Teátrumot, hiszen ilyenkor a színházba bevonulva olyan számokat tudunk megmutatni, amelyek sehova máshova nem passzolnak, csak egy különösen figyelmes közönséghez tudnak elérni, ahol a leejtett radír is zenei hang, és ahol a nagyon apró gesztusok is megélnek, ellenben egy rock and roll koncerttel. Ennek megfelelően válogatjuk a számokat, és nemcsak arról van szó, hogy olyan dalok hangzanak el, amelyek csak oda illenek, hanem egyébként vad dolgokat átlényegítünk, átdolgozunk, teátrumra alkalmazunk – meséli Varga Livius a Teátrum-élményről.
A Quimby tagjaitól amúgy sem állnak távol a teátrális eszközök, itt azonban egy teljes előadás szalad fel a történetek, dialógusok, gesztusok és némajátékok mentén felfűzött estére. A katartikus vég ezúttal sem maradhat el.