A Veszprémben élő és alkotó Domján Gábor A megfelelő mélység című verseskötete a könyvhét előtt jelent meg a Napkút kiadónál.
Ladányi István irodalomtörténész a következő gondolatokkal ajánlja a kötetet az olvasók figyelmébe: „Domján Gábor versei személyes, bensőségesen kihordott élményeket, fájdalmakat, veszteségeket, tapasztalatokat osztanak meg és ezek fölötti töprengéseket, rájuk való emlékezéseket, öröklött, szerzett, átvállalt traumákat. Mindezek azáltal válnak költészetté, hogy a róluk való beszédhez visszafogott, érdekeket és érzelmeket képviselni már nem akaró, szinte fakó, dísztelen nyelvet hoz létre. Ez a feszültség a beszéd tárgya és nyelve között élteti költészetét, érzékelhetővé teszi a sokszoros újragondolásokat, a belső beszédet, a hosszas hallgatásokat és elhallgatásokat. A kötet három, igencsak eltérő ciklusának közös jellemzője az idegenként fellépő események saját sorsként való tudomásul vétele, ebben a másodlagos tapasztalatban jön létre a megszólalásra képes lírai én.”
Domján Gábor: Kidobós
Lábadra léptem, ütköztünk
más párokkal. Mért hitted, hogy
direkt csinálom?
Mindenki
úgy táncol, ahogy él, mondtad,
és nem engedted vezetni magad.
Önálló voltál, én bizonytalan.
Rángattuk egymást, tipródtunk,
s dühösen abbahagytuk,
azt hittük, végleg.
De húsz év se kellett, és –
tanuljuk meg a kidobót – javasoltad.
Gyakoroltunk is szorgalmasan,
majd élesben próbáltuk ki,
mert mintha csak ránk vártak volna,
divatba jöttek a nosztalgiaestek.
Egész jól összeszoktunk. Hullámzott
vadászzöld szoknyád. Kavartuk a port,
ám hirtelen, ahogy elmegy az áram,
abbamaradt a bulizás.
Nyilván közrejátszott,
hogy nem kér fel többet,
akiért táncolni tanulsz.
És meguntuk, persze, a zenét is,
hétről hétre
ugyanazt a repertoárt.
