„Zsigeri, felzaklató, reveláció erejű látomás életről, halálról és szeretetről a pandémia idején. Lélegzetelállító regény” – írja Emma Donoghue új művéről a kortársa, Emily St. John Mandel.
1918, Dublin. Írország fővárosában a világ többi városához hasonlóan tombol a spanyolnátha. A szolgáltatások szünetelnek: sokszor a koporsók sem kerülnek a földbe, mert az is meghalt, aki eltemethetné a halottakat. A hivatalok, intézmények, boltok többsége zárva a betegség miatt. Az áram gyakran kimarad, az ételek és italok csak hamisítványok, mindent mindennel pótolnak, a virsli ki tudja, miből készül, a tea hamu és fakéreg keverékéből lesz. Gyakran a gyógyításhoz szükséges anyagok és eszközök is hiányoznak, előfordul, hogy a gyógyszertár kirakatában nagy tábla hirdeti, hogy elfogyott a fertőtlenítéshez szükséges karbol. A férfiak többsége a fronton, szinte csak nők dolgoznak a fegyvergyárakban és kórházakban. Éhínség, kosz és egy nedves, dohos, ír város, amiben a fertőzés sorra gyilkol. Némi karbololdat a kezekre és egy vékony maszk a szájra, csupán ennyi a védelem az ismeretlen nátha ellen, mellyel szemben valójában senki nem ismeri a védekezést, a kormány csupán annyit tud mondani, hogy napi egy hagyma segít. De a valós halálozási adatokat meghamisítják, az újságok már a háború kezdete óta csak a propaganda, az eltitkolás eszközei.
Szó szerint a halál árnyékában kell tehát Julia Power nővérnek dolgoznia a lázasszülészeti osztályon, ahová a spanyolnátha által megfertőzött terhes nők kerülnek. Juliának van, hogy a műszakot orvosi segítség nélkül kell megoldania, normális eszközök, gyógyszerek nélkül. Az ápoló harmincéves, gyermektelen, mégis többet tud a gyermekek születéséről, mint sok többször szült nő, vagy akár az orvosok. Az embert próbáló körülmények a végkimerülés határára sodorják, amikor egy önkéntes segítőt kap, Bridie-t, aki a szomszédos, apácák által üzemeltetett árvaházból jön. A születésnapját nem tudja, koráról is csak annyit mond, körülbelül huszonkét éves. Alultáplált, gyenge, testén bántalmazás nyomai. A kötetben az ő figuráján keresztül fény derül azoknak az apácák által vezett, ír otthonoknak a titkaira is, melyekben 200 évig tartották rabszolgaként a nőket, gyerekeket kegyetlen körülmények között. Az intézményeket csak 1993-ban leplezték le, amikor egyik ingatlanjukat eladták, és 155 ismeretlen nő csontváza került elő egy jelöletlen sírból.
A kötet rávilágít az akkori ír társadalom egyéb ellentmondásosságára is: a döbbenetes elvárásra, miszerint egy nőnek 12 gyereket kell szülnie – ezzel a végletekig kizsigerelve testét –, mert csak akkor jó anya. De azt is megtudjuk, milyen kegyetlenséggel viszonyult az állam a gyengékhez, betegekhez, szegényekhez és mekkora ellentétek szakítják szét az amúgy is ingatag társadalmi rendet.
A gyengék megkülönböztetése ellen és a nők jogaiért küzdött a valóságban is létező Kathleen Lynn doktornő, aki nemcsak abban volt különleges, hogy az elsők között szerzett nőként orvosi diplomát, de határozottan felemelte hangját a kisebbségek mellett. Sőt fegyvert is ragadott, hogy tegyen értük. Az Ír Polgári Hadsereg parancsnokaként is harcolt.
Julia nővérnek tehát egy fiatal, tudatlan kisegítő és egy rendőrség elől is bujkáló orvosnő a harcostársa abban az elképesztő küzdelemben, melyben anyák és csecsemőik élete a tét. Az embert próbáló helyzetben a nők csakis egymásra számíthatnak: az ápolók és orvosok olyan lelki erőről tesznek tanúbizonyságot, mely napjaink kórházi dolgozóira jellemző. Bebizonyítják, hogy a halál árnyékában, teljes rettegésben is a betegeik a legfontosabbak és hogy a gyógyítók leghatásosabb eszköze mindig is az emberség és a szeretet lesz.
Az idő múlik, a betegek egyre érkeznek, Julia nővér pedig sorra karcolja az elvesztett lelkekre emlékezve a teliholdakat, félholdakat órája hátlapjára. Vajon sikerül legyőznie az akadályokat az alapvető emberi szolidtaritásnak? Megtalálja az ápoló valaha a szerelmet? Megszólalhat újra a fronttrauma hatására elnémult öccse? Elkapja a rendőrség Lynn doktort, vagy még van ideje életeket menteni? A járvány legnagyobb pusztítása mellett is kaphat még bárki esélyt a boldogságra?
A regényből minden kérdésre választ kap az olvasó, aki a kötettel nemcsak egy spanyolnátháról szóló könyvet fog a kezében, hanem jóval többet annál. Egy történetet, mely megmutatja, hogy a koronavírus idején is, amikor ugyanazt a nem normális létezési módot kell megélnünk, mint a regény szereplőinek, van remény. Emberséggel és hittel, egymásba kapaszkodva ugyanis minden nehézség legyőzhető.
Emma Donoghue Hívnak a csillagok című regénye Dudik Annamária Éva fordításában, a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg, és itt megrendelhető.
