Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének tetejére – tájékoztatta a sajtó képviselőit pénteken dr. Dávid Gyula megbízott főigazgató és dr. Kovács Zoltán államtitkár, megyei fejlesztési biztos. A projektet dr. Illésné Szilágyi Szilvia, a műszaki osztály vezetője mutatta be.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az 1137 napelem tábla elhelyezését az Európai Unió Kohéziós Alapja és Magyarország költségvetése közösen finanszírozza. A beruházás egy 204,58 millió forintos pályázati támogatás elnyerésének köszönhetően az év végéig valósul meg, a támogatási szerződést tegnap írták alá. Optimális működés esetén a rendszer évente több mint 11 millió forint értékű villamos áramot állíthat elő, ezzel a kórház éves energiafelhasználásának 7 százalékát tudják zöld energiával kiváltani.
Dr. Dávid Gyula elmondta, hogy az elmúlt években számos nyertes pályázat eredményeként komoly fejlesztések történtek az intézményben. Összesen 11 milliárd forintot fordíthattak korszerűsítésre, felújításra, feladatbővítésre. Az idei év is jól kezdődik, hiszen a napelem projekt indítása mellett 226 milliós konszolidációs pályázati támogatással tudják az épületek tetőszigetelését megújítani, az elavult és gyakran meghibásodó élelmezési hűtőkamra teljes gépészeti berendezését kicserélni, valamint egy olyan személyzeti, bérszámfejtési, adatnyilvántartási rendszert telepíteni, amely illeszkedik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működő másik 33 intézmény adatkezelő rendszeréhez.
– Külön öröm – tette hozzá végül, – hogy a 2017-es évbe lejárt tartozások nélkül léptünk át.
Dr. Kovács Zoltántól megtudtuk, hogy jelenleg az ország fűtési energia felhasználásának 40 százalékával a levegőt fűtjük, amin a kormány szándéka szerint változtatni kell. Első körben a közintézményekre kerül sor. Veszprém megyében tíz közhivatal korszerűsítésére nyílik lehetőség konszolidációs pályázati támogatással.