A gendertémák kapcsán igazán feszült diskurzusok zajlanak hazánkban és világszerte egyaránt, mindenki próbálja helyretenni, újradefiniálni a nemeket. Szárnyaló gondolatok a Középpontban a nő című panelbeszélgetésen.
A Királynék földjén programsorozat keretében megrendezték a Középpontban a nő panelbeszélgetést, amit különböző kreatív, tematikus workshopok követtek. Az előadáson Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus, Beke Csilla mentálhigiénés szakember és Bagdán Zsuzsanna újságíró beszélgetését hallgathatták meg a látogatók.
A Kálvin János parki Református Egyházközösség eseménye telt ház előtt zajlott, körülbelül százhetvenen voltak kíváncsiak a konferenciára. A beszélgetést követő bibliodráma műhelyre, önismereti alkotóműhelyre és a rajzolós élettörténeti műhelyre már a rendezvény kezdete előtt betelt a jelentkezés, a felszabaduló helyekre pedig egyből akadt jelentkező.
A gendertémák kapcsán igazán feszült diskurzusok zajlanak hazánkban és világszerte egyaránt. Mindenki próbálja helyretenni a dolgokat, újradefiniálni vagy éppen visszahelyezni a nemeket oda, ahova kell. Kudarcba fulladt próbálkozások sora és egyre nagyobb tabusítás övezi a nőiség kérdéskörét. A politikai korrektség miatt egyszerre félünk kimondani igazságokat, és ragaszkodunk radikális álláspontokhoz. Egy ilyen kulturális helyzetben született meg a „Középpontban a nő” konferencia – nekem pedig volt pár aggályom, nem is kevés, a sikeressége kapcsán. Talán ezért is vált számomra az utóbbi időszak legszuperebb előadásainak egyikévé.
Milyen a nő?
A keresztény értékeken alapuló panelbeszélgetés során számtalan gondolatébresztő mondat hangzott el, amelyeknek a fonalát felvéve akár újabb előadások is születhetnének. Ennek során természetesen inkább a konzervatívabb megközelítés kapott teret, de a teljesen kulturált és észérvekkel alátámasztott párbeszéd a liberálisabb szellemiségű hallgatóknak is tanulságos volt. Elszakadva a nagyon sarkos, nagyon archaikus momentumoktól, a kezdeti „ki főzi a szombati ebédet?” kérdéstől eljutottunk egészen az internet miatt tárgyiasított identitásképig – ami egy nagyon is aktuális problémát vázolt fel.
A Középpontban a nő három előadója optimálisan kiegészítette egymást. Izgalmas volt az eltérő generációból és élethelyzetből jött, de alapvetően hasonló értékrendszerrel rendelkező hölgyek gondolatait hallgatni. Újra kell magunkat definiálni, amikor a gyermekeink felnőnek és elköltöznek, amikor bejárónőt fizetünk ahelyett, hogy magunk takarítanánk, vagy főznénk, de abban a helyzetben is, hogyha mozaikcsaládban élünk. Egyből árnyaltabbá válik a „milyen a nő?” kérdés. A nő mint intellektuális partner, a nő mint otthonteremtő, a nő mint munkavállaló, a nő mint anya – melyikről beszélünk épp?
Mindezek után – Tapolyai Emőke gondolata mentén – a beszélgetés új fordulatot vett: ne kívülről, hanem belülről határozzuk meg, hogy mi kik vagyunk, milyen nők vagyunk. Az internet világában sokan felszedegetnek személyiségmorzsákat innen-onnan, aminek az eredménye egy szedett-vedett, nem önazonos személyiség. Vissza kell térnünk az őszinte önismerethez, valójában azzá válni, akik vagyunk. Ez pedig a mai közegben is bátorságot igényel – még ha az aktuális trendi szelek a másik irányból fújnak is, mint 30 évvel ezelőtt.
A női energia
A divatos narratívával szemben ugyanis ott van a valóság – nem vagyok mindenre képes, és ez így van jól. Nem kell halálra hajtanom magamat, hiszen a párommal, a közösségemmel alkotok egy egészet. Bennük megvan, ami bennem nincs, és én azt tudom adni, ami nekik hiányzik.
A női energia korunk egyik legveszélyeztetettebb jelensége. Ott pislákol bennünk. A beszélgetők véleménye szerint, ha ezt társadalmilag elnyomjuk, akkor az emberiség agresszívabb, hataloméhesebb, nyersebb, durvább gépezetté válik. Ugyanis a nőiség egyik nagy erőssége a kapcsolatépítés.
A nő életteremtő – és ezt nem csak fiziológiai értelemben kell érteni. Érzéke van a másik lelkét kitapintani, megfogni, befogadni és megőrizni a másik lényét. Ezt a képességet viszont a bizonytalanság, a tehetetlenség, a kielégületlenség elnyomhatja. A közösségben, a családban és a párkapcsolatban az optimális helyen álló hölgy origóként funkcionálhat, de ha valamiért elmozdul innen, az hatalmas romboláshoz vezethet. Az erősségek hamar gyengeséggé és pusztítóvá válhatnak.
Kik is vagyunk mi, nők?
A beszélgetés során a női közösségek, a nőcsoportok fontossága is helyet kapott. Ma már nem népszerű dolog arról beszélni, milyen sok előnnyel jár, ha a saját nemünkkel közösen töltődünk fel, egymás erejéből nyerünk lendületet, viszont az előadók tapasztalatai azt mutatják, hogy nagyon is szükség van ezekre a találkozásokra.
Természetesen – főként a feltett kérdések következtében – a feminizmus aktuális irányzatai, a jelen tendenciák és a Barbie film is felmerült a beszélgetés során. Tapolyai Emőke rávilágított, hogy a radikalizmus radikalizmust szül, és nem szabad a ló egyik oldalát sem idealizálni, csak sajnos a társadalmunk képtelen felülni magára a lóra. Emiatt is merülhet fel az az aggály, miszerint a szexi nő mint jelenség veszélyben van – miközben a fiatal lányok már tizenkét-tizenhárom évesen elkezdik tárgyiasítva kezelni magukat. A klinikai pszichológus véleménye szerint az utóbbi problémára a legjobb megoldás, ha mindenképpen közösségbe rángatjuk ezeket a fiatalokat. A digitális világon túl ugyanis sokkal kisebb hangsúlyt kap a megjelenés.
A beszélgetés után nem biztos, hogy határozottabban meg tudjuk mondani, kik is vagyunk, és milyen a nő valójában, de bizonyos kulturális sallangokat leleplezve könnyebben nézhetünk szembe korunk problémáival. A panelbeszélgetést az előadók egy idézettel zárták, amiben arra a személyre mutattak, aki valóban választ adhat az identitásunkat érintő kérdésekre:
„Radikálisan definiáld magadat újra: »az vagyok, akit az Isten szeret«! Ez az igazi én! Minden más identitás csak illúzió.”
(Brennan Manning)
Szerző: Kovács Hanga
Fotók: a szerző
