A napokban bármerre néztünk Veszprémben, mindenhol lengyel programba és zászlóba ütköztünk, s ez egy olyan ütközés, amely jólesik.
Én az Agórában megrendezett lengyel filmhét előadásain vettem részt. Egyik film érdekesebb volt, mint a másik, bepillantást engedtek a XX. századi Lengyelország mindennapjaiba, melyben a különbözőségek mellett az erősebb vonalat a párhuzamosságok, sőt egyenlőségek jelentették. A filmek megtekintése után, hazafelé ballagva végigfutott bennem az elmúlt évezred története, melyet át- meg átszőtt a közös történések, történelmi személyek sora.
Kezdjük Veszprémmel, ha már itt élünk! Veszprém – vagy lengyelesen Bezprym herceg – Szent István királyunk unokatestvére, vagy ha ez pontosan nem is igazolható, az bizonyos, hogy közeli rokona. IV. Béla királyunk lánya, Kinga lengyel királyné, Lengyelország egyik védőszentje. III. Nagy Kázmér halála után unokaöccse, a magyar király, Nagy Lajos örökölte trónját, aki a lengyelek egyik legszentebb helyén, Jasna Górán kolostort emelt, melyet rokona, Opuliai László adományozott a magyar pálos rendnek.
Mikor II. József, a kalapos király Magyarországon bezáratta a szerzetesrendek többségét, itthon csak illegalitásban létezett az egyetlen magyar alapítású rend, és a függetlenített lengyel rendtartományban vészelte át az elmúlt két évszázadot. (Ma újra itthon is élnek és dolgoznak a rend tagjai.) Lajos lánya, Hedvig vagy lengyelül Jadviga lett a lengyel királynő, akit szintén szentként tisztelnek a lengyelek, míg itthon nővére, Mária az első magyar királynő. Hedvig férjéül vette a litván nagyfejedelmet, és útjára indította a keresztény Jagelló-dinasztiát. Az utolsó Jagelló, II. Lajos királyunk Mohácsnál halt hősi halált.
Báthory István, Erdély fejedelme 1576-tól tíz éven át Lengyelország királya, többek között megverte az orosz cárt, Rettegett Ivánt is. Ő a lengyelek legtiszteltebb történeti személyiségeinek egyike. A Rákóczi-szabadságharc az onnan küldött zászlókkal, majd magával a vezérlő fejedelemmel, Lengyelországból indult. Az 1848/49-es szabadságharcunkról Széchenyi, Petőfi, Kossuth, Görgey és az aradi vértanúk után és mellett mindenkinek eszébe jut Bem apó is. Rajta kívül lengyelek százai vettek részt a harcokban.
1981-ből emlékszünk a Szolidaritás szakszervezetre, melyet az egyik film is bemutatott most az Agórában. Ez csak egy hevenyészett tabló, amelyet gondolkodás nélkül vetettem papírra, mert könyveket lehetne megtölteni a közös múlttal. Mindig panaszkodunk, hogy egyedül vagyunk. Nem mondom, hogy sohasem volt konfliktus, hiszen emberek vagyunk, viszont a lengyel az egyetlen olyan nemzet, amely sohasem támadott hátba minket, és emberemlékezet óta kölcsönös bizalommal tekintünk egymásra.
Szelestey P. Attila
