Paula Hawkinsnek, A lány a vonaton és A víz mélyén szerzőjének új, perzselő thrillere a Lassan izzó tűz.
Paula Hawkins új regényében – A lány a vonatonhoz hasonlóan – ismét három nő történetét mutatja be, akiket valamiképpen összeköt egy férfi. A 23 éves Daniel Sutherlandet egy napon holtan találják a lakóhajóján a londoni Regent-csatornán.
– Ez egy sötét mese csalásról, bosszúról és gyilkosságról és három nagyon izgalmas nőről, akik bűnösök vagy nem – mondta Hawkins a Good Morning America című műsorban. – Már alig várom, hogy megoszthassam az olvasókkal ezt a történetet.
Az időben előre és hátrafelé ugrálva a szerző folyamatosan csavar egyet a történeten, egyre fokozva a feszültséget, míg a főszereplők karakterei lassan izzanak, mint a tűz.
Igen, a nők néha tudnak nagyon szarul lenni. Néha nem sikerül nekik pszichésen talpra állni. Nem minden nő életének képzeletbeli, családi fotóalbuma áll mosolygó arcokból. A nők néha képesek teljesen szétcsúszni érzelmileg egy krízis kapcsán. Igen, erről egy nőnek nem illik beszélni, és emelt fővel illik viselnie, akármekkora fájdalom is éri.
Paula Hawkins mer róla beszélni. Őszintén elmeséli, hogy milyen a nő, ha a lelkében fékezhetetlen indulatok izzanak az őt ért tragédiák miatt. Bemutatja, milyen az, amikor megpróbál elégtételt venni az, akivel kibabrált az élet. Milyen az, hogyha a sors vesztesei próbálnak talpra állni, némi hatalomhoz, sikerhez vagy legalább egy kis szeretethez jutni az életben. Milyen az, amikor a lelki nincstelenek úgy érzik, nekik is jár valami. Ha más nem, a bosszú. Mert van, akinek a bosszú a legnagyobb vagyontárgya az életben.
Paula Hawkins ismét egy női bosszúregényt írt, annak ellenére, hogy a kötetben szerepelnek férfiak is, akik nem kevésbé sebzettek, mint a nők. A hangsúly mégis a női talpra álláson van, ami sokszor botladozást jelent, vagy még nagyobb belefúródást a földbe, de legalább egyfajta szándékot a változásra.
Ám a Lány a vonaton szerzője új könyvében nem elégszik meg azzal, hogy egy zseniálisan megírt lelki történetet adjon nekünk. Szövegével ismét megújítja a thriller műfaját. Regényének végén, ha lehet, még nagyobb csavar van, mint a legelső kötetében volt.
A lassan izzó indulatok slow burning-jelleggel bemutatott figurái és a cselekmény egyszer csak szikrát szórnak, fellángolnak, és azon kapjuk magunkat, hogy faljuk az oldalakat, perzsel minket a kíváncsiság, miközben újabb és újabb meglepetések érnek. A dramaturgia „regény a regényben” megoldása, vagy a jelen és a múlt rafináltan adagolt elegye, a gyanú mesteri lebegtetése a szereplők körül olyan felfokozott, izzó olvasási élményt nyújt, ami egyedülálló a világirodalomban.
Paula Hawkins megint bebizonyította, hogy nemcsak az emberi pszichét, a félelmet, fájdalmat és bosszút tudja ábrázolni olyan őszinteséggel, hogy az szinte gyomorszájon rúg, de még mindig ő írja a legizgalmasabb thrillereket. Mert legyen az a gyermeke elvesztésébe belerokkant anya, legyen egy kamaszkorában elrabolt, hátrányos külsejű nő, legyen egy anyátlan, mozgássérült, indulatkezelési problémákkal, hiperszexualitással küzdő lány, legyen egy alkoholista, egyedülálló anya, legyen egy meddő, demens asszony, vagy a felbomlott házasságát sirató, híres író, mindegyikükben annyi indulat izzik, hogy elhisszük, bármelyikük képes lenne gyilkolni.
A Lassan izzó tűz a 21. Század Kiadó gondozásában, Tomori Gábor fordításában jelent meg, és itt megrendelhető.
Paula Hawkins. Fotó: Penguin Random House
