Leleteimet nézegetve (egy Pest megyei kórházban) váratlanul felém fordult a Tanár úr és azt mondta: „Magát rendesen kivizsgálták Veszprémben.”
Végre valami jó hír a várólisták, a munkaerőhiány, a kicsikart hálapénzek minden mást elfedő hullámverésében, válaszolhattam volna. Pedig nem is egy, hanem két jó hírt tartalmazott a kijelentés. Hogy egy orvos a másik orvos munkáját a beteg előtt megdicsérje, ilyent még nem hallottam. S hogy e ritka helyzet haszonélvezője én vagyok, el se akartam hinni. De a Tanár úr komolyan gondolta, mert a szakorvosi vizsgálat megállapításait változtatás nélkül „beemelte” a zárójelentésébe is.
Fél év telt el a kezelés óta, s a napokban ultrahangkontrollra kellett mennem. Ugyanahhoz a doktornőhöz kerültem, akihez tavasszal. Elmeséltem, mit mondott a Tanár úr. Megköszönte, mosolygott, jól esett neki. Az már csak hab a tortán, hogy az eredményeim is jók lettek. Persze, lekopogom.
Domján Gábor
