Gerstmár Ferenc, az LMP veszprémi önkormányzati képviselője ma indítványt nyújtott be a lakóépületek hőszigetelésének támogatása érdekében. Azt kívánja elérni, hogy következő ülésén Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése kérje fel a polgármestert: a jövő évi költségvetés előkészítése során vizsgálja meg, hogy az önkormányzat milyen módon, mekkora forrás hozzárendelésével tudja segíteni a veszprémi lakóépületek – különös tekintettel a társasházak – hőszigetelését, és erre vonatkozó javaslatáról 2019 januárjában tájékoztassa a közgyűlést.
Jelenleg Magyarországon a lakosság számára nem érhető el vissza nem térítendő állami vagy európai uniós támogatás lakóépületek hőszigetelésére – áll a képviselő közleményében. Egyes becslések szerint hárommillió lakás energetikai mutatói nem felelnek meg még az 1980-as évek magyar szabványainak sem. Az energiahatékonysági felújításra váró lakóépületek száma Veszprémben is jelentős. A társasházak, magánszemélyek saját erőből vagy hitelből többnyire nem tudják elvégeztetni a szükséges munkálatokat. Gerstmár Ferenc szerint a fenntartható városban gondolkodó önkormányzatnak ezen a területen (is) segítséget kell nyújtania.