Anyuka, nem kell túlaggódni! A gyerekek lába még olyan sokat változik. ötéves korig nem is foglalkozunk ezzel. Még egyenes a térde, semmi baj nem lesz, hordjanak lehetőség szerint magas szárú cipőket! Háromezer!
Hátradőltem, már megint csak egy paravitéz vagyok, minden szuper! De valahogy nem hagyott nyugodni. Az uszodában is mindig mások tappancsait sasoltam. Nem létezik, hogy csak neki ilyen fura. Annyira teletalpas, szerintem ez be is dől! Anyuka, nem kell túlaggódni! Villant be. Lábnyom a fürdőszobai kilépőn, jesszus! Amennyire ott el kellene vékonyodni, neki ott annyival kijjebb ér a lenyomat. Értsd, szélesebb középen, mint bárhol másutt. Na, most van elegem!
Telefon erre-arra, irány a szuper főváros! Beutaló rendben. Semmi baj, anyuka, még talán tudunk segíteni rajta. Igazából ötéves korig alakítható! Köszönjük, de nem kell fizetni!
Most leszek rosszul. Hogy lehet ekkora felfogásbeli és terápiás differencia 120 kilométerrel arrébb? Kóros a lúdtalp. Ha ezt nem kezeljük, bedől a térd, deformálódhat a gerinc. Gyógycipőt írnak fel, mintavétel után, speciálisan az ő lábára. Receptre hétezer. Apró szépséghiba, hogy egyetlen párat lehet egy éven belül. Tudja valaki, hogy ez mit jelent? Egy pár ovis benti szandál egy teljes évre. Slussz! Az évi összes többi lábbelit 14 ezerért gyártják páronként. Itt a tavasz, kellene egy kinti cipő a bakancs után, jön a nyár, egy kinti szandi, ősszel egy kinti cipő, aztán télen megint egy bakancs. És csak a remény marad, hogy ez a benti szandál egy évig kihúzza. A pénz nem érdekel, mert róla van szó, ő a szemünk fénye. De most komolyan, tényleg nem kell túlaggódni?
Bonyhádi Szilvia
