Kiüresedett ünnep május 1-je már régóta, legfeljebb kirándulunk szombaton, ha a járványhelyzet megengedi. Pedig lenne még dolga a szakszervezeteknek a bérek és jogok körül.
Már a rendszerváltás előtt is színházi dekoráció volt a munka ünneplése, hogy aztán a rendszerváltás után totálisan kiüresedjen május 1-je tartalma. Ma már munkások sincsenek, csak foglalkoztatottak, munkavállalók. Nevezzük bárhogy is őket, a lényeg ugyanaz, sok honfitársunk dolgozik még ma is minimálbérért (éhbérért). Az alacsony fizetésekből nem tud megkapaszkodni, csúszik lefelé az alsó réteg és a középosztály, miközben a másik oldalon szerveződik szorgalmasan a nemzeti burzsoázia, gazdagodnak a gazdagok és a jómódúak.
Az emberek képesek a legképtelenebb helyzetekhez is alkalmazkodni és tűrni, amíg csak lehet. Magyarországon ennek nagy hagyománya van. Ahogy annak is, hogy a kormányok és szakszervezetek őrzik félrefordított fejjel a társadalmi békét, a gazdaság versenyképessége és a nemzeti burzsoázia megteremtése érdekében feláldozva a tömegek életszínvonalát. Miközben a szakszervezetek szerepe nem ez lenne, hanem megkeresni azokat a hatékony mechanizmusokat, amelyekkel megoldhatók a problémák. Ám Magyarországon az érdekvédelem valahogy nem találja önmagát.
A szakszervezetek gyöngék…
…a kormány egyenesen ellenséget lát bennük. Lásd például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, amely csak azért mert aktívan szorgalmazta a pedagógusok oltását, megkapta a kritikát Gulyás Gergely minisztertől, hogy nem is érdekvédők, hanem „egy ellenzéki politikai szervezet”. Működik a van sapkája, nincs sapkája effektus. Ha a szakszervezetek kritizálják a kormányt, rájuk fogják, hogy ellenzékiek, ha csendben maradnak, akkor azt mondják rájuk, hogy kormánybarátok.
A kormány szerint ellenségek…
…hazaárulók, a dolgozók szerint pedig üres handabandázás az egész. Mutatja ezt a hozzáállást az is, hogy hazánkban a foglalkoztatottak még tíz százaléka sem szakszervezeti tag, miközben Svédországban, Finnországban, Belgiumban, tehát a jóléti országokban az emberek több mint fele tagja valamelyik szakszervezetnek. Itthon is vissza lehetne szerezni a szakszervezetek tekintélyét, mutatják ezt azok az esetek, amikor sikerül kiharcolniuk a tisztességes bért, a civilizált munkakörülményeket. Gondoljunk a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetére, vagy például a vasas szakszervezet eredményes tárgyalásaira. De náluk is vannak kudarcok. A Dunaferrnél a vasas szakszervezethez tartozó érdekvédőket egyszerűen kirúgta a tulajdonos, figyelmen kívül hagyva a törvény általi védelmüket. A Dunaferrnél ezek után biztosan nem sátoros ünnep május 1-je.
Úgy tűnik jelenleg az autógyártók szakszervezetei a legerősebbek, nem véletlenül. Sikerült összefogni a német szakszervezettel, amivel elérték, hogy komolyan vegyék őket a tulajdonosok. Németországban már megtanulták a tulajdonosok, hogy azonos célokért dolgoznak, ha különböző szemszögből is. A munkásnak és a szakszervezetnek is az a célja, hogy jól menjen a gyár, mindenki találja meg a számítását, ebből eredően jól keressenek, amiből biztonságban, tisztességesen megélhetnek. Azonban ahhoz, hogy ezt elérjék, erőt kell mutatni. Önként csak ritkán adnak azok, akiknek lenne mit. Ezért sokkal erőteljesebben dolgozni kellene az érdekvédelem kultúrájának a meghonosításán nálunk is! Az érdekvédelem, a felelősség, a demokrácia nem valami kultúrától független, isteni adomány, amit egyenlő mértékben osztottak szét minden országban. Ezek a kultúra, a gondolkodásmód és a hagyomány termékei.
