Bárhol is hangzott el, sokak arcára mosolyt csalt Godzsa Zoltán neve, aki talán Gutenberg utolsó lovagja volt. És aki hetvenen túl is arra készült, hogy az EKF2023 keretében méltón hirdetheti a 250 éves veszprémi nyomdászat történetét.
Meghalt Gutenberg lovagja, illetve mindannyiunké, akik ismertük őt. Nemcsak a hölgyeké, akikkel olyan udvarias volt, hogy azt tanítani kellene a me too kampány idején, de mindenkié. A lovagi magatartás: a kitartás, a más véleményen lévők tisztelete, az egyenlő küzdelem betartása, a gyöngédség az elesettekkel, ezek mind Godzsa Zoltán személyiségének jellemzői. Ha a régi veszprémi nyomdában valahol hangos kacagás hallatszott, tudni lehetett, Zoli mesél valami izgalmas történetet. És persze tanulságosat.
Zoli lovag soha nem hagyott ki egyetlen percet, egyetlen lehetőséget sem tudása megosztására – lett légyen az bélyeggyűjtés, kézilabda, foci (amihez olyannyira értett, hogy papírja is volt róla: futballbírói vizsgát tett), vitorlázás, szőlőművelés. Na és persze a nyomdászat. Olyan szeretettel, olyan érdekesen soha senki nem beszélt a papír és az ólom találkozásáról, mint Godzsa Zoli. A megyei lapkiadó zöldfülű újságíróit rendre ő vezette be a lapkészítés rejtelmeibe. Ha tizenkétszer megkérdeztünk valamit, akkor tizenkettedszer is megmutatta. Alkotásként élte meg minden oldal elkészültét, akkor is, ha a cikket más írta, szerkesztette, tördelte, szedte ki ólombetűkből. Nem volt olyan részecskéje a könyvek, újságok, plakátok nyomtatásának, amit ne tanult volna meg.
Amikor a rendszerváltás körül megszűnt a nyomda, egy kisebbnek lett a vezetője. És megvette a fölöslegesnek, kidobandónak ítéltetett nyomdagépeket – természetesen hitelből, merthogy lovagként lelkiekben volt gazdag, nem anyagiakban. Szerette volna, ha a város vagy a múzeum segít olyan helyet találni, ahol szakszerűen bemutathatta volna a majd negyed évezredes veszprémi nyomdászat történetét. Életének utolsó három évében jóformán ezekről tárgyalt, látszólag nem sok eredménnyel. Más települések jelentkeztek a gyűjteményért, de Zoli lovag nem adta, Veszprémben tartotta. Egyelőre pusztán az ólombetűk keltek új életre: azokat egykori munkatársának adta, aki ólomból készít szobrokat. Így lett Misztótfalusi-Kis Miklós és a megyebéli Huszár Gál nyomdaalapítók portréjának alapja Godzsa Zoltán gyűjteménye.
Gutenberg lovagja már az égi mezőn vágtat, pedig micsoda tervei voltak! Azt gondolta, hogy fognak örülni két év múlva azok a látogatók, akik Európa Kulturális Fővárosába utaznak és megnézhetik, hogyan, milyen technikával készültek még alig néhány éve is a könyvek vagy az újságok!
Ki veszi fel és viszi tovább Gutenberg lovagjának kardját?
