Miniszterelnök úr! Munkám során legalább ötször készíthettem önnel interjút. Az elsőt még akkor, amikor futballszerelésben állt a veszprémi stadionöltöző folyosóján, csereként bevetésre várva a Veszprém elleni mérkőzésre. De nem lépett pályára, mert már a kivonuláskor kifütyülték.
A másik találkozónk akkor történt, amikor a kórház bejáratánál, a sajtótájékoztatóján szidta, ostorozta a hazai egészségügyet. Igaz, akkor még ellenzékben volt. Ott állt Mikola István is, akit a nemzet orvosának nevezett, aki miniszterként éppen két évig töltötte be ezt a mérhetetlenül fontos pozíciót. Valahogy soha nem találja el, hogy ki lenne szakmailag erre a legjobb megoldás. Dr. Kásler Miklós ténykedése valóságos tragédia volt. Áldásos tevékenységének hála, kisvárosnyi ember halt meg a Covid-járvány idején. Amire bátorkodott azt mondani, hogy a világjárványt mi, magyarok kezeltük a legjobban.
Most meg egy rendőrminiszter irányítja az oktatást és az egészségügyet is. Ami vicc és közröhej! Sikerült is alaposan sárba taposni ezt a területet is.
Egymillió embernek nincs háziorvosa. Hetente bezárnak fekvőbetegosztályok, mert nincs orvos, szakápoló, nővér. Van, ahol éjszaka ügyeletes orvos nélkül jut egy nővérre negyven beteg! És akkor a várólistákról nem is szóltunk! Veszprémben is bezárták az urológiát, fél gőzzel tud üzemelni a sebészet és már rebesgetik, hogy újabb osztályra készülhet lakat a megyei kórházban. Ahol még igazgató sincs. Mert Pintér Sándor rendőrségi táborában egy hónapig tanulják a kiválasztottak, miként kell megfelelni az elvárásoknak.
Miniszterelnök úr! Most mit mondana a veszprémi kórház előtt állva a nemzet orvosával, dr. professzor PhD Pintér Sándorral a magyar egészségügyről?
Az elmúlt hetek nagy rohanásait figyelve aggódom Miniszterelnök úr egészségért. Láthatóan túlsúlyos. Testtömeg indexének mérése után ijesztő eredményt kapna. Ezért javasolnám, hogy feküdjön be két hétre az ön kormánya által fenntartott és működtetett állami kórház valamelyikébe. Csodákat tenne önnel az ottani koszt. Különös tekintettel a reggelire és a vacsorára, ami azoknak jut, akik évtizedekig fizették az egészségügyi hozzájárulást és most ágyhoz köti őket a betegségük. Minapi fotónkat ízelítőnek csatoltuk.
Az igazsághoz tartozik, hogy a hazai egészségügyben számos lelkiismeretesen, szívvel-lélekkel dolgozó, szakmailag elhivatott ember dolgozik, kockáztatván az egészségüket, a kimerültségig végzik a munkájukat azért, hogy a betegek lehetőleg gyógyultan távozhassanak a kórházból. De ehhez, Miniszterelnök úr, Önnek és munkatársainak nem sok közük van!