Csengének nyolc nagymamája és nyolc nagypapája van – közölte unokám azzal a különös mosolyával, amelyről pontosan tudtam, hogy olyasmi következik, ami nagyon foglalkoztatja.
Amikor unokám még óvodás volt, határozottan leszögezte, milyen jó az óvodástársának. Lelkes magyarázatából kiderült, Csengének két anyukája és két apukája van, de ez nem sok, Elődnek három anyukája, viszont nagymamája nincs, csak kettő, a többiek fölmentek az égbe. Csenge szerencséje, hogy mindennap máshol jön neki a Jézuska. Az anyukája pontosan beosztotta, hogy a nyolc-nyolc nagymama és nagypapa mikor gyújthatja meg a csillagszórókat a karácsonyfán. Csenge mind a nyolc nagymamához szeretett hozzábújni, és mind a nyolc nagypapával imádott legózni, ők pedig arra a néhány órára ismét igazinak érezték az ünnepet, boldogok voltak, hogy nem kellett lemondaniuk az unokázás jelentette örömről.
Unokám régen még egyszerűnek látta a világot. Tetszett neki az úgynevezett mozaik család – persze ő nem használta ezt a szakkifejezést. Környezetében érzékelte, hogy egyre többen igyekeznek megtartani az eredeti kötelék, majd a második, esetleg a harmadik család érzelmi töltését, és a nagyobb ünnepeket együtt töltik a jelenlegi és a régi családtagok.
Ma – tizenévesen – már látja, sok helyütt bizony hiányoznak a valódi érzelmek. A görcsös akarást megérzik a gyerekek, az ilyen szituációkban bizonytalanná válnak, úgy látják, gyakran valamelyik szülőnek fájdalmas, ha ők a másikhoz, illetve „régi” nagyszüleikhez is ragaszkodnak. Sokszor még lelkiismeret-furdalásuk is van, ha a másik szülővel és annak felmenőivel jól érzik magukat. Szívük szerint ma is egyszerre bújnának oda mindkét ősükhöz.
A mai gyerekek számára ezek a kibővült családi kapcsolatok mégis normálisak. Jó lenne, ha az érintettek képesek lennének fölülemelkedni sérelmeiken, ha hagynák, hogy természetesen élhessék meg érzelmeiket.
Unokám ma már nem irigyli Csengét, amiért kis barátnője annyi helyen kap ajándékot.
dallos zsuzsa
