1848. április 7-én írta alá V. Ferdinánd király az első független, felelős magyar kormány kinevező iratát.
Kossuth az utolsó rendi magyar országgyűlésen, 1848. március 3-án elmondott beszédében a felelős kormány felállítását is követelte. Az alsótábla azonnal elfogadta a polgári átalakulást sürgető felirati javaslatot, a felsőtábla azonban ezt egyre halogatta, s csak a bécsi forradalom másnapján, március 14-én engedett a nyomásnak. A dokumentumot a két tábla küldöttsége március 15-én vitte Bécsbe, hogy az uralkodó jóváhagyását kérjék.
A körülmények megváltozása folytán a delegáció már Batthyány Lajos gróf azonnali miniszterelnöki kinevezését és István nádor teljhatalommal való felruházását követelte, sőt – példátlan módon – útban Bécs felé a hajón megfogalmazták a királyi választ. V. Ferdinánd március 16-án fogadta a küldötteket, de a lényegi döntéseket hozó Államtanács a leirat Kossuth által készített tervezetéből kihagyta Batthyány nevét és a törvények feltétlen szentesítésének ígéretét.
A válságos helyzetben István nádor, mint Magyarország teljhatalmú helytartója a király szóbeli beleegyezésével mégis kinevezte miniszterelnökké Batthyányt. Eme „legális, de nem lojális”, az Államtanácsot megkerülő lépés miatt vonta kétségbe később a bécsi udvar az ezt követő események törvényességét, végeztette ki a szabadságharc leverése után Batthyányt és küldte száműzetésbe István nádort.
Batthyány a felgyorsult események miatt március 23-án úgy terjesztette kormányának névsorát az alsótábla elé, hogy több jelölt beleegyezését nem is volt ideje kikérni, majd másnap Bécsbe utazott a „felelős ministerium” (azaz kormány) megalakításáról szóló törvény szövegével. Az Államtanács által készített válasz fenntartotta a kancellária felügyeletét a kormány felett, csak a jelenlegi nádornak biztosította a teljhatalmat a király távollétének idejére, követelte az osztrák államadósság egy részének átvállalását és a magyar bevételek befizetését a közös kincstárba, végül feleslegesnek minősítette a magyar hadügyminisztérium létét.
A két tábla március 29-i ülésén felolvasott királyi leirat hatalmas felháborodást váltott ki: a pozsonyi ifjúság máglyán égette el, Pesten zavargások törtek ki, Batthyány pedig tiltakozásul bejelentette lemondását. Az udvarnak mások mellett Franz von Pillersdorf osztrák belügyminiszter is a megegyezést ajánlotta, tekintettel a Pesten kialakult közhangulatra és az időközben kitört lombardiai felkelésre. A megrettent Államtanács március 30-án visszakozott: lemondott a magyar önállóság korlátozásáról, annyi kitétellel, hogy a nádor sérthetetlensége csak a mostani nádort illeti meg, s fenntartva, hogy csak az uralkodó nevezheti ki a tiszteket és dönthet a hadsereg határon túli felhasználásáról.
Az újabb választ március 31-én olvasták fel a pozsonyi országgyűlésben, ujjongó lelkesedés közepette. Batthyány április 2-án benyújtotta kormánya névsorát a nádornak, aki azt másnap felterjesztette Bécsbe, s az uralkodó április 7-én aláírta a dokumentumot.
V. Ferdinánd és felesége, valamint Ferenc Károly főherceg és annak fia, „nemzetünk kedveltje”, az ifjú Ferenc József főherceg 1848. április 10-én az esti órákban gőzhajón érkezett az országgyűlés színhelyére. Másnap, április 11-én reggel Ferdinánd király leiratot adott ki, visszaküldve a helybenhagyott s Batthyánytól ellenjegyzett „törvényczikkeket közhirrététel végett az ország rendeihez”. Ezt követően a kormány Pozsonyban tartózkodó tagjai: Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc és Esterházy Pál letették az esküt, hivatalba lépett Magyarország első felelős kormánya.
Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke Batthyány Lajos gr. volt, miniszterei pedig: Szemere Bertalan (belügy), Kossuth Lajos (pénzügy), Mészáros Lázár (hadügy), Széchenyi István gr. (közlekedés), Eötvös József br. (vallás és nevelésügy), Klauzál Gábor (földművelés, ipar, kereskedelem), Deák Ferenc (igazságügy), Esterházy Pál hg. (a király személye körüli ügyek). A kormánynak négy főnemes és öt köznemes tagja volt, összetétele tükrözte a politikai irányzatokat és felfogásokat a liberális balszárnytól a dinasztia iránti lojális magatartásig.
Az április 14-én Pestre költözött kormány hozzálátott a fiatal magyar állam megszervezéséhez, legmaradandóbb intézkedése az első tíz honvédzászlóalj felállítása volt. Helyzetét nehezítette a nemzetiségek lázongása, Jelačić horvát bán szeptemberi támadása, Kossuth radikalizmusa s a pesti nép, amely többször szembeszállt a kormánnyal. Batthyány 1848. szeptember 11-én lemondott, de a nádor ismét őt bízta meg kormányalakítással. Miután a tömeg szeptember 28-án a pest-budai hajóhídon brutálisan meggyilkolta a miniszteri ellenjegyzés nélkül katonai parancsnokká és ideiglenes nádorrá kinevezett Lamberg Ferenc grófot, Batthyány kiegyezést célzó politikája megbukott. Október 2-án végleg leköszönt, ezt követően Kossuth Lajos elnökletével az Országos Honvédelmi Bizottmány gyakorolta a kormányzati jogköröket.
Batthyány Lajos 1848 decemberében bekapcsolódott a képviselőház munkájába, miután sárvári kerületében újraválasztották képviselővé. 1849 elején nem volt hajlandó külföldre menekülni a Pestet megszálló osztrák hadsereg elől, s palotájában letartóztatták. Pozsonyba, onnan Ausztriába vitték, a szabadságharc leverése után az olmützi törvényszék – törvénytelenül, felsőbb utasításra – kötél általi halálra ítélte, s október 6-án, az aradi vértanúkkal egy időben Pesten kivégezték.
MTI
