Ilyenkor májusban már nagyban számolgatjuk, mire futja a családi büdzséből. Megengedhetünk-e magunknak egy hét Balatont, kikalkulálható-e netalántán a tengerparti nyaralás? Kimondani is sok: egy négytagú család a legolcsóbb fapados megoldással sem ússza meg 650 ezer forint alatt a nyaralást.
A HVG készített néhány kalkulációt négyfős családdal, 12 év fölötti gyerekekkel számolva Albániában, Bulgáriában, Horvátországban, illetve Olaszországban. A legolcsóbb kempingezős nyaralás is több mint 620 ezerre jött ki Bulgáriában, de a legtöbb úti cél inkább 800 ezer és 1,3 millió forint között érhető el Horvátországban és Olaszországban.
Idén ráadásul az iskolai nyári szünet belecsúszik a főszezonba, mivel a tanítás június 20-ig tart. Főszezonban pedig minden drágább, annak ellenére, hogy változnak a nyaralási szokások, és aki teheti, inkább szeptemberben utazik és nem a legnagyobb kánikulában. Csakhogy iskolás gyerekekkel ez a lehetőség kizárva.
Ami az árakat illeti, a környező országokban körülbelül megegyezik a drágaság a hazaival, tehát legalább 5–10 százalékos a drágulás az előző évhez képest. Egy kávé legalább másfél euró, vagy kettő akár Horvátországban, akár Görögországban. Egy szerény ebéd vagy vacsora olcsóbb étteremben legalább 15–20 euróba kerül, hozzá egy pohár sör 5 euró, a bor ennél drágább, a víz, illetve üdítő olcsóbb, 1–3 euró.
Sok múlik azon, milyen vendéglőbe ülünk be. Előfordulhat, hogy potom áron fenséges lakomában lesz részünk, ahogyan azok a veszprémiek mesélték, akik április végén Montenegróban egy tengerparti fapados „konobában” degeszre ették magukat: sült hal, rák, a tengerből frissen kiszedett kagyló került a tányérjukba. Hatan 100 eurót fizettek összesen mindezért, ebben az összegben benne voltak a sörök is.
Dubrovnikból is hasonlóan kellemes élménnyel jött haza három barátnő, akik május elsejét használták ki az utazásra. Óvárosi vendéglőben 20 százalék engedményt kaptak, így „csak” 40 euróra rúgott a számlájuk fejenként. Na jó, de hát Dubrovnik csak egy van, megdobogtatja az ember szívét, a turizmus pedig üzlet, mindennek ára van. Előszezonban olcsóbb, főszezonban drágább.
A sokat tapasztalt filléreskedő magyar turisták tudják, hogyan lehet kicselezni a főszezoni árakat: bolti bevásárlással. Nem írok piacot, mert azok mostanában drágábbak az önkiszolgálóknál, mivel friss, helyi árut kínálnak, legalábbis ez a magyarázat.
A szerbiai nova hírportál megnézte a görög élelmiszerárakat és arra a következtetésre jutott, hogy bár a görögöknél is megdrágult minden, ahogyan egész Európában, vagyis idén némileg magasabbak az árak, mint az előző években, ennek ellenére Görögország továbbra is olcsóbb, mint Szerbia. És ahogy elnézem, olcsóbb, mint Magyarország. Hiszen egy kiló kenyér 1,10 euró, tehát 470 forint körül, árfolyamtól függően. A liter tej ára körülbelül ugyanennyi. A tojás (csomag, 12 db) 2,20–3,50 euró a vaj (225 g) 3–4, a joghurt 2–4, a tészta 1–2, a vécépapír 3,39–5 euróba kerül. A burgonya kilója 1,00–2,10 euró, az alma kilója nincs egy euró sem, a cseresznye kilója 1,50–3,00, az eper (csomag) 2–5 euró, a dinnye kilója 1,20–2,00, a narancsé 0,70–2,00 euró. A 6 darabos 1,5 literes palack 1,10–2,00 euró.
A különböző termékek és szolgáltatások árai helytől függően, szigetről szigetre változhatnak. Ezeknek az átlagáraknak a listája segíthet a nyaralás költségeinek a tervezésében.
Vezető kép: Kávé a spliti tengerparti sétányon. Ugyanannyiba kerül, mint itthon. Fotók: a szerző