Tréfásan ökumenikus csúcsnak nevezte Várszegi Asztrik a második adventi pénteket: a pannonhalmi bazilikában egymást váltották a különböző keresztény csoportok, keleti katolikus ortodoxokat követték az evangélikusok.
Mindannyian a bencések bazilikájában, egy-egy szerzetessel osztották meg a felkészülés örömét.
Jóízűen falatozott a lilahagymás zsírkoskenyérből Várszegi Asztrik főapát és Ittzés János evangélikus püspök este fél tíz tájban. Vidám, felszabadult beszélgetések követték az ökumenikus istentiszteletet.
Ritka alkalom a közös advent, az egyházak többnyire saját híveik társaságában készülnek Jézus születésére. A pannonhalmi szerzetesek azonban már jónéhány éve nyitott kapukkal fogadják evangélikus testvéreiket. A több mint ezeréves falak között pár órára feledhető, hogy a katolikus egyház 950 éve szakadt ketté, annak pedig ötszáz éve, hogy a nyugati keresztény egyházban a reformáció irányzatai teret hódítottak.
Az elvek az egyetemes egyházról szépen hangzanak: egynek lenni minden kereszténnyel, hisz a Biblia szerint Istennek egy népe van és egy egyháza. A felekezetek élete mégis eltérő tendenciát láttat, főleg a liturgia gyakorlatában és az egyház szervezetében mutatkoznak meg a különbségek. Az istentiszteleten Ittzés püspök három paptársával szolgált, igét a nyugalmazott főapát hirdetett. Várszegi Aszrik a megosztott világ ellenére arról szólt, hogy minden keresztényt bűnbánatra és hitre kell hívni és segíteni. Fontos, hogy ez a hit élő legyen, amelyből irgalom, kiengesztelődés, szeretet, a másik felkarolása fakadjon. A kereszténység lényege, hogy a reménytelenség ellenére van miben reménykedni.
Miközben hallgattam, képek villantak: az apátság falai közt a tanácsköztársaság után néhány hónapig egy szocialista, zsidó rabbit bújtattak. 1944-ben zsidókon kívül katonaszökevényeket, 1956 után menekülő forradalmárokat fogadtak be, 2015-ben családos migránsokat. Mert Pannonhalmán nem a láncukon viselik hitüket. Szerzetesek, keresztények, akik nem tehettek mást: bajba jutott embereknek segítettek.
Dallos Zsuzsa
