Előrebocsátom, nem vagyok kimondottan Pride-párti. Tudom, hogy tőlünk nyugatabbra látványos, jókedvű buli a homoszexuálisok felvonulása, politikusok, celebek részvételével, de engem zavarnak a direkt polgárpukkasztó külsőségek. Szombaton Budapesten jórészt ezek nélkül zajlott le a felvonulás, aminek őszintén örültem.
Mi is a bajom a pink selyemtangába öltözött, angyalszárnyakat viselő, néha csöppet sem adoniszi alkatú férfiakkal meg a rockerszerelésbe bújt, szende szűznek öltözött partnerüket egy teherautó platóján csókoló lányokkal? Hát pont ez. Hogy amit magukból megmutatnak, az nem a melegek őszintén megélt szerelméről, érzelmeikről és problémáikról szól, hanem a testiségnek egy olyan szerepjátékos „műfajáról”, amit sokan a heterók között se tartanak szokványosnak. Tudjuk persze, hogy léteznek fura szexuális szokások és szerencsés, aki megtalálja hozzá a partnerét, de ez maradjon az ő magánügyük. Legyen szó homókról vagy heterókról.
Nos, ezért örültem, hogy Budapesten idén (is) elmaradtak ezek a látványelemek és szimpátiával figyeltem a sok jókedvű fiatalt, akik – vagy mert érintettek, vagy mert szimplán szolidárisak – kimentek az utcára szombaton. Mert igen, van mit behozni a homoszexuálisok társadalmi elfogadása terén. A felvonulást kísérő alpári megnyilvánulások, a résztvevők némelyikének szóbeli és fizikai zaklatása, nem utolsósorban pedig a híradások alatt olvasható szennyes kommentfolyam mutatja, hogy mennyire.
Nem vitatom, hogy ha a melegséget otromba módon tolják az arcunkba, az ellenérzést szül és csöppet se használ az ügynek. Vannak homoszexuális ismerőseim, tartós párkapcsolatban élők és szinglik is, akiket ez a fajta magamutogatás szintén zavarba hoz. Kivétel nélkül remek figurák, akiket nem a szexuális irányultságuk határoz meg, hanem az, ahogyan az életüket élik és amit a közösségért tesznek vagy alkotó emberként létrehoznak. Kikérem magamnak – a nevükben és értük is –, hogy bárki lebuzizza őket! Közben sajnos tudom, hogy hiába kiválóbbak sokaknál, bármikor válhatnak a csőcselék lincshangulatának áldozatává. Mert a fejekben iszonyatos sötétség honol. És tudom, hogy hiába szeretnék legalizálni a kapcsolatukat, hiába szeretnének gyereket nevelni, erre még sokáig várni kell idehaza.
A fröcsögve gyűlölködők egyik legfőbb érve, hogy a fajfenntartáshoz egy nő meg egy férfi kell, ami biológiailag persze igaz, csak épp a minőségi népességszaporulatra nem garancia. A másik, hogy a „ferde hajlamaikkal” megfertőzik az általuk nevelt gyereket. Sőt, akár a Pride-on is „kedvet kaphat a buzulásra” Marika vagy Petike. És ezt el is hiszik, terjesztik, érvként hangoztatják. Pedig hát a homoszexualitást nem választja és pláne nem „elkapja” az ember, mint valami fertőző kórságot. Aki melegnek születik, az akkor is az lesz, ha minden erejével megpróbál heteró lenni, és hiába menekül házasságba, nemz vagy szül pár gyereket, előbb-utóbb kénytelen lesz belátni, hogy a saját neméhez vonzódik. Rohadt nehéz és nagy bátorság meg lelkierő kell a felvállalásához. Visszafelé se működik a dolog. Egy született heteroszexuális soha nem fog szerelembe esni egy azonos neművel, akkor se, ha két anya vagy két apa nevelte, esetleg „buzikat” látott ölelkezni a budapesti Pride-on. Olyan nehéz ezt megérteni?
