Jövőre kitör a Vezúv, soha nem látott, iszonyatos erővel, ami nem csak a mediterránt, hanem az egész Földet megrázza – jósolta Nostradamus. A francia látnok 2018-ra vonatkozó próféciái között van még néhány természeti és társadalmi katasztrófa.
Vén kollégájához képest a Baba Vanga névre hallgató másik szupersztár jós egészen nyugis évet vizionált olyan epizódokkal, mint hogy Kína letaszítja Amerikát a világhatalmi trónról és a Vénuszon újfajta energiára bukkannak. Ne már, hogy a szeretetre gondolt volna az öreglány?!
Miért röhögünk a jóslatokon, amik ellepik a médiát így év végén? Mert átlátszó hülyeségek, nélkülöznek minden tudományos alapot. Nostradamus meg Baba Vanga, a bolgár vak asszony látomásait is agyonhamisították már, meg egyébként is annyira homályosak. Minden belemagyarázható a mondataikba, aztán vagy bejön vagy nem. Például 2017-re Nostradamus olyasmit vizionált jósversében, hogy rókát választanak uralkodóvá, aki kezdetben megértőnek mutatkozik a tömegek problémái iránt, de aztán kiderül, hogy valójában zsarnok. Hahaha! Ugyan melyik elnökről nem lehet ezt elmondani kisebb-nagyobb mértékben? Ja, hogy Trump rókavörös? Na látják!
A harmadik világháborút is megjósolták már néhányszor mind a ketten, legalábbis a magyarázatok szerint, például 2010-re. Azért ez a Baba Vanga, a bolgár vak matróna ezt-azt eltalált. Állítólag. Például a szeptember 11-i támadást a New York-i ikertornyok ellen, aztán a szíriai háborút, az „arab tavaszt”, az iszlám állam felemelkedését és bukását, ja és a 2004-es cunamit. Ez azért nem rossz arány, ha az összes többi jóslata mellé is ment. Egyébként ez a bolgár öreglány már több mint húsz éve halott, Nostradamusról nem is beszélve. Nem kellene már elfogyniuk a próféciáiknak? Ám akkor mivel ijesztgetnénk egymást így év végén?
Egy kis erőfeszítéssel azért mi is kitalálhatunk mondjuk dodonai pánik-totót 2018-ra. Az olvasó válaszaiból mindjárt kiderül, hogyan látja a jövőt. Igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Rajtam ne múljon, tessék, a kérdések: megnyeri-e az ellenzék a választásokat, vagy folytatódik az ország felvásárlása? Betiltják-e a civileket? Eltávolítanak-e bennünket az unióból az illiberális Orbán-kormánnyal együtt? Az utolsó migráns is elmenekül-e hazánkból? Ránk köszönt-e az új középkor? Hatalmon marad-e Donald Trump, vagy megbukik 2018-ban? Pusztít-e új influenzajárvány a Földön? Küldenek-e ránk szupervírust a hackerek? Halálra gázol-e valakit a vezető nélküli robotautó? Lehet-e bitcoinnal fizetni a megyei napilapért? (Kell még valakinek?) Forgalomba hozzák-e az Alzheimer-kór ellenszerét? Megnyeri-e az Oscart egy Kálomista-produkció? Lesz-e jövőre újabb tőzsdekrach? Meglátogatnak-e bennünket az ufók? Kötelezővé teszik-e a vegán étrendet az iskolákban és a kórházakban? Felkerül-e egy robot által írt dal a világ legnépszerűbb slágereinek a listájára? Megnyeri-e a Final Four-t a veszprémi kézilabda csapat? Olyan forró lesz-e a nyár, mint 2003-ban volt? A próféciákkal ellentétben nyugis év lesz-e 2018? Győz a szolidaritás, a szeretet és a barátság, azaz kiküszöböljük-e a valóságnak azokat a csökevényes tüneteit, amelyek a különféle személyeket és csoportokat szembeállítják egymással?
(Ja, és Soros megveszi a Kukacot.)