A Siki nevet viseli mostantól a Balaton egyik legszebb hajóosztályának csaknem százéves tagjához kapcsolódó Dolphin 26 típusú vitorlás. A hajózás, a víz, a természet, az elődök tisztelete hívta a budatavai Nereus kikötőbe a Veszprémi Egyetemi Sport Club tagjait az ünnepélyes névadásra, a megkerült balatoni cirkáló hivatalos elnevezésére.
A Siki név fogalom volt az almádi kikötőkben az ötvenes évek végétől, amikortól annak gazdája, Siklósi Lajos olimpikon lett. 17 évesen kezdett el hajókat építeni és vitorlázni a Balatonalmádi Építőkben. Siki a repülő hollandi osztályában magyar bajnokként olimpikon lett, de a diktatúra „politikailag megbízhatóbb” versenyzőt talált helyette. A sors iróniája, hogy az illető az olimpián nemcsak nem állt dobogóra, de kint is maradt Rómában…
Siklósi Lajos sportkarrierje oktatóként folytatódott. A veszprémi tudományos intézetek budatavai vízitelepén a vitorlásélet egyik motorja lett. Neki köszönhető, hogy az egyetem hajókat kezdett vásárolni, hajómestert foglalkoztatott, aki kalózokat épített a kezdők oktatásához. Siki az évtizedek során százakat tanított meg a vitorlázás fortélyaira. A tegnapi névadón egykori tanítványa, Pekli Márton elmondta, bármelyik óceán vizén hajózik, mindig eszébe jutnak Siklósi Lajos intelmei, bátorításai. Kitartásának köszönhető az egyetem első „nagyhajója”, az a Balaton24-es, ami negyven év alatt a vitorlásoktatás egyik alappillérévé vált.
Az évtizedek alatt elnyűtt kedvenc helyett Ther Balázs, a Pannon Egyetem vitorlás szakosztályának elnöke keresett megfizethető hajót. Online eladási oldalon talált rá a Dolphin 26 típusú vitorlásra. Noha a hajó 1996-ban épült, közös név, a Pajzán kapcsolja a majdnem száz évvel ezelőtt vízre bocsátott Zulu nevű 22-es cirkálóhoz. A cirkáló többször gazdát és nevet cserélt az idők folyamán. Volt Nefelejcs, majd 1952-től Pajzán néven hajózta akkori tulajdonosa, dr. Hámori Róbert veszprémi orvos. A hajó az évtizedek során elkallódott, és amikor Hámori doktor lánya úgy döntött, hogy felkutatja és felújíttatja az egykor családi hajót, nem járt sikerrel. Építtetett egy új, Dolphin 26 típusú vitorlást, ami elődje nevét, a Pajzánt viselte. Ezt a vitorlást bocsátották most vízre a budatavai Nereus kikötőben, s nevezték el ünnepélyesen Siklósi Lajosról. És hogy a megkerült cirkáló története teljes legyen: időközben az eredeti Pajzán is előkerült. 25 évig tengődött a szárazföldön, majd egy jelentősebb felújítás után 2010-ben Woglinde néven tért vissza a scharenkreuzer 22-es hajóosztály legöregebb ékköve.
Vezető fotón: Ther Balázs szakosztályvezető idézte föl a csaknem százéves hajó történetét, az olimpikon Siklósi Lajos életútját. Mögötte Csillag Zsolt, Pannon Egyetem kancellárja és a szakosztályalapító ma is aktív tagjai. Fotók: a szerző