Nyomasztó álmai lehettek a siófoki polgármesternek, amikor az a nagyszerű ötlete, támadt, hogy arcfelismerő kamerákat telepít a Petőfi sétányra.
Igaz, hogy a 8–10 évvel korábbiakhoz képest 90 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, de nem árt résen lenni. A polgármester Facebook-oldalán közölte a néppel, hogy „újabb biztonsági fejlesztésekbe invesztáltunk.”
Dr. Lengyel Róbert (volt városi rendőrkapitány) bejegyzéséből úgy tűnik, hogy a szóban forgó sétány maga a fertő: „Az ott hömpölygő tömeg, a rengeteg vendéglátóhely, a programok melegágyai a jogsértéseknek is.” A 39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamera felszerelésével immár egy országosan is egyedülálló rendszer alapjait tették le – olvasható a közösségi oldalán, ahol kifejti, hogy ezzel az elfogást a biztonsági személyzet, illetve a rendőrség számára nagyon gyorsan lehetővé teszik. „Nincs menekvés…”– üzeni a volt rendőrkapitány.
Siófok tehát országelső a kínai digitális diktatúra eszközének bevezetésében a magyar hétköznapokba. A polgármester biztonsági intézkedése élenjáró, a magyar jogrendszert is megelőzte. Arcfelismerő adatbázist Magyarországon a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az országos idegenrendészet működtet a körözések során. Az információgyűjtésre alkalmas eszközök használatát a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi törvény engedélyhez köti. Ezek tételes felsorolásából kimaradt a biometrikus arcképfelismerés – írja a 444.hu. A siófoki polgármester tájékoztatása szerint a tendernyertes beszállító, a kínai, részben állami tulajdonú DAHUA, amelytől az önkormányzat kiemelt támogatást kapott és amelyik – nem mellesleg – kémkedés miatt fenn van az USA feketelistáján.
– Alapvető kérdés, ki és miként működteti a rendszert, mert az intelligens arcfelismerő rendszerek használatának törvényi szabályozatlansága adatvédelmi kérdéseket is felvet. A kulcskérdés tehát, hogy pontosan hogyan üzemel majd Siófokon – nyilatkozta a Népszava internetes portáljának Remport Ádám, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) aktivistája.
Apropó biztonságos adatkezelés: „ha netán valaki szeretné meghekkelni a rendszert, ezen a vonalon érdemes nekiállni” – áll a polgármester bejegyzése alatt a rövid útmutató arról, miként érdemes gyorsan és egyszerűen belerondítani. Kétségünk nincs afelől, hogy sikerülni fog.
Győrffy Árpád kollégánk, a balatontipp.hu szerkesztője a siófoki információkat törölte az oldaláról, és kérdésünkre elmondta:
– Miután a mai Magyarországon semmi garanciát nem látok arra, hogy a magánéletünkbe durván beavatkozó eszközöket tisztességesen és jogszerűen alkalmazzák, ezért az ilyen megoldásokat nem tudom elfogadni. Mivel nem szeretnék olyan helyre embereket csábítani, ahol kínai, észak-koreai megfigyelési módszereket alkalmaznak, oldalunkról töröltem a siófoki strandok anyagait.
(A témához kapcsolódó információ, hogy az algorithmwatch.org szakportál összesítése szerint 2020-ra az EU országok túlnyomó többsége – közöttük Magyarország is – engedélyezték az arcfelismerő rendszerek használatát, egyedül Spanyolország, Hollandia és Dánia mondott nemet erre a technológiára.)
Fotók: vilagterkep.atlatszo,hu, portfolio.hu