A szalagavató valódi értékét csak az értheti, aki már elballagott – aki már elveszítette azt, amitől a végzősök még csak búcsúznak. Az ideális középiskola egy védőburok, amit később az ember sokszor visszasír magányos, meghurcolt pillanataiban.

A grandiózus szalagavató ünnepségek többet adnak a vendégeknek, mint sokszor az ünnepelt végzősöknek. Emlékeztető arra, hogy a múlt álmai nem váltak valóra, vagy hogy a múlt ígéreteit nem tartottuk be. Jobb esetben pedig hálássá tesznek mindazért, amit fiatalon kaptunk, ami fiatalon megóvott bennünket a csalódást keltő valóságtól.

Nosztalgikus élmény volt újra a régi középiskolámban járni, a jól ismert helyeken, a jól ismert ünnepi beszédeket hallgatni. A testvérem szalagavatóján az emlékeim olyan erősen öntöttek el, hogy biztos voltam benne, érzelmileg jobban megviselt a dolog, mint magukat az ünnepelteket. Talán csak azért, mert én már tudok kapcsolódni a beszédben elhangzó figyelmeztető intésekhez, amik arról szólnak, értékeljék a diákok az utolsó évet, mert ilyen többé nem lesz! Hát, valóban nem…

Búcsúfolyamat és káprázat

A szalagavatással elindul a végzős év hosszadalmas búcsúfolyamata. A középiskola egy gyönyörű szigete az emberi életnek, lehet is mit búcsúztatni rajta. Azonban az üzenet sokszor elakad a meseszép mennyasszonyi ruhák és a látványos táncok között. A szalagavató ma már inkább fellépés, mint búcsú vagy ünnep. A kérdés csak az, melyik intézmény mire fókuszál.

A táncok és a ruhák káprázatosak, a beszédek – alkalmanként – kreatívak és megragadóak, a költségek viszont egyre magasabbra hágnak az elvárásokkal együtt. Megéri egy ilyen terhet akasztani az életkezdő fiatal amúgy is túlterhelt érettségizős évébe, az egyetemi költségeket álló szülők nyakába? Az esemény valóban eksztatikus – amennyiben minden úgy alakul, ahogyan az ünnepelt képzelte: a legszebb ruhában, a legjobban sikerült tánc, a legcsinosabb párral. Az ünnepség azonban még tovább mélyítheti a különbségeket egy olyan osztályban, ahol anyagi nehézségekkel küzdő diákok is vannak.

A csúcson

A szalagavató valahol a fiatalság és a szépség fitogtatása – avagy az élet ünneplése. A végzősök gyönyörűek. De hiszen mi mást lehetne egyáltalán mondani a 18 éves korosztályra?! Boldoggá tesz bennünket, hogy a részesei lehetünk életük egyik „csúcspontjának”. A meghívottak büszkék a felcseperedő ünnepeltjükre. A lányok egy napra hercegnővé válhatnak, a fiúk pedig igazi úriemberekké.

De csak mindezek mögött húzódik meg az a nyomasztó gondolat, hogy az ünnep végső soron egy búcsú, egy viszlát. A diákok pedig még csak nem is tudják, hogy mitől, csak elképzelik. Az „álljunk meg és gondoljuk át” üzenete elveszik. A szalag pikk-pakk rákerül a fiatalokra, a táncokat és az osztályvideókat lezavarják, aztán mehet is a buli – és a viszlát.

A szalagavatók hagyományát ráadásul az utóbbi években még egy országszintű probléma is beárnyékolja: a haldokló oktatásügy. Volt oktatók köszöntése, leváltott osztályfőnökök sora, idegen nevek említése és zaklatott, olykor feszültségekkel teli tanári kar. Országosan megcibált osztályok búcsúi ezek, akik már a saját bőrükön tapasztalták az oktatásügyi törvények kegyetlen következményeit. A védőburok megbomlott, az érettségiztető tanárok személye pedig állandó kétséggé vált.

A hírhedt „after”

Majd eljön az éj, az igazi ünnepléssel, önfeledten, vakmerően, ami már valóban a végzősökről szól. Nincs benne póz – sőt, sokszor méltóság sem, de talán ez ilyenkor megengedhető. A híres szalagavató after nem véletlenül a gimnáziumi évek egyik legemlékezetesebb, „legszétcsapósabb” eseménye – egy ilyen stresszes ünnepség (és évek) után ugyanis senki sem vágyik másra, mint kicsit kiengedni a gőzt. A detoxikáló, az összetört szív és az elveszített szalag nem véletlenül vált állandó résztvevőjévé ezeknek a partiknak.

Vezető kép forrása: BorsOnline