A Független Hírügynökség munkatársa interjút készített Végel László Kossuth-díjas íróval, drámaíróval, dramaturggal, publicistával, Újvidék kozmopolita lokálpatriótájával a kettős állampolgárságról, amelyből többek között megtudjuk, hogy a tömeges kivándorlás miatt a vajdasági magyarlakta vidékeken már 4000 euróért lakható házat lehet vásárolni.
Kiválogattuk az interjú szerintünk legfontosabb részeit, a beszélgetés teljes terjedelmében itt elolvasható.
Végel László szerint a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésekre sokkal könnyebb azokban az országokban jó választ találni, amelyekben közvetlen választásokkal választják a köztársasági elnököt. Szerintem ezekben az országokban a „külhoni választópolgárok” okvetlenül vegyenek részt a köztársasági elnök megválasztásában, azzal, hogy sok kisebbségpolitikában a köztársasági elnök nagy morális tőkével rendelkezzen. Ezzel domborodna ki, hogy a határon túli kisebbségek nem pusztán pártügyek, hanem pártpolitikán túli nemzeti kérdések. Szerinte Magyarországon ez a lehetőség jelenleg nem áll fenn, ami azt jelenti, hogy sokkal bonyolultabb válaszokat kell találni, miközben fennáll a veszély, hogy a kisebbségek az anyaországi pártharcok prédái lesznek, ami elsikkasztja a hiteles nemzeti dimenziót, arról nem is szólva, hogy a kisebbségi közösségben is újabb megoszlások és törések születnek.
– A kettős állampolgárság megadására alapos, szakszerű háttértanulmányokkal, szociológiai kutatóprogramokkal kellett volna előkészülni – hangsúlyozta Végel László. – Ismerni kellett volna a kisebbségben lejátszódó folyamatokat, hogy megfogalmazódjon az állampolgárság megadásának módszere és dinamikája. Ezek a felmérések elmaradtak. Mi történt tehát? A magyarországi pártok kezdetben rendre ellenezték a kettős állampolgárságot, aztán hipp-hopp elfogadták. Pártkampányok születtek, amelyek arról szóltak, hogy ki van ellene és ki van mellette. Ki a nemzethű és ki a nemzetidegen. S milyen következményekkel járt ez? Felgyorsult az elvándorlás, úgyhogy a demográfusok szerint a vajdasági magyarság pár évtized múlva jelentéktelen szórványt képvisel. Jó lenne ezzel komolyan szembesülni. Jó lenne, ha az anyaországi politikusok a kisebbségpolitikai kérdésekben nem csak a helyi pártirodában tájékozódnának, hanem például az ingatlanközvetítőket is faggatnák, akik elmondanák nekik, hogy a nagy elvándorlás okozta kínálat miatt a magyarlakta településeken az árak szüntelen zuhannak, már 4000 euróért lakható házat lehet vásárolni. Ilyesmit még a háborús kilencvenes években sem tapasztaltam. Ez azt jelenti, hogy az elvándorlók nem is szándékoznak visszatérni. A múltkor beszélgettem egy vidéki szobafestővel. Azt mondta, a hetvenes vagy a nyolcvanas években rengeteg munkája akadt, mert a külföldön munkát vállaló magyarok itthon építkeztek. Ma már nem építkeznek, hanem felszámolják a vagyonukat, ami azt jelent, hogy véglegesen kinn maradnak. Kétségtelen, hogy az elvándorlás a kettős állampolgárság nélkül is tartana, ám a kettős állampolgárságnak az lenne a célja, hogy ezt a folyamatot hathatósan mérsékelje. Mi történik helyette? Felgyorsította!
Az író elmondta a véleményét a magyar kormány 50 milliárd forintos támogatásáról is:
– A jó szándék nyilvánvaló, köszönet érte az adófizető polgároknak, akik közül sokan ma is nagy szegénységben élnek. Sokkal rosszabbul, mint a támogatott vajdasági kisebbségi oligarchák. A jó szándék azonban nem elégséges. Első gond, hogy megkésett, mindjárt a kettős állampolgárság bevezetése után lett volna rá szükség. A második pedig, hogy nem célirányos, illetve az említett felmérések elmaradása folytán tele van improvizációval, sokszor pedig a közelgő választási kampány része lett. Nem tudom, hogy a legnagyobb támogatást miért kapja éppen az a nagyvállalkozó, aki még a miloševići időben tollasodott meg. Vannak azonban fájdalmasabb improvizációk is. Tényleg sok földműves kap ekét és utánfutót, és ezek az emberek hálásak a magyar kormánynak, én is örülök az örömüknek. Ezek nagyon szép, rokonszenves gesztusok. De tudni kell, hogy a Vajdaságban jelenleg olyan nagy földbirtok-koncentráció zajlik, amilyen soha még nem létezett ezen a tájon. A Nagy Háború előtt és a két világháború között a leggazdagabb bácskai földbirtokos, Dundjerskij vagyona meg sem közelítette a jelenlegi oligarchák óriásbirtokait. Hozzájuk kapcsolódnak a külföldi befektetők, akik már komputerizálják a termelési folyamatot. Beszélgettem gazdaságpolitikai szakértőkkel. Szerintük velük a kisebbségi parasztok nem bírnak új ekével versenyezni a piacon. Biztos, hogy támogatni kell őket, de oly módon, hogy versenyképesek legyenek. Nem ekék, hanem társuláson alapuló, nagy, dániai mintához hasonlító szövetkezetek kellenek. Most még a szerb nacionalisták is kedves mosollyal szemlélik az ekék és az utánfutók ünnepélyes átadását. De másra is ügyelni kell. Manapság az a legfájóbb gond, hogy a kisebbségi tudástőke vándorol el. E nélkül a kisebbség a XXI. században kínos agóniára lesz ítélve.
