A természeti népek a szerelmes embert betegnek tekintik. Számára nem engedélyezik, hogy üzletet vagy házasságot kössön, mert tudatzavaros állapotban, csökkentett ítélőképességgel, józan ész nélkül nem képes fontos és életre szóló döntéseket hozni.
Lélek ide, lélek oda, a tudomány mai állása szerint a szerelem nem más, mint vegyi folyamatok, a hormonháztartás és a genetikai kódok diktálta körülmények és feltételek kombinációja. A természet gondoskodott arról, hogy a fajfenntartás ne legyen gond, hogy a nagy munkában, a rohanásban vagy a mindennapok szürkeségében el ne feledkezzünk a legfontosabb biológiai feladatunkról, a fajfenntartásról.
Teljesen meghülyíti az embert
Mondhatnánk úgy is, hogy a szerelem őseink hagyatéka, biológiai és vegyi folyamatok kódolt összességének mechanizmusa, ha egyszer beindul, teljesen meghülyíti az embert. A szerelmes ember tudata beszűkül, szédülten és révületben, látszólag céltalanul ténfereg a világban. Néha énekel, verset ír, s ha a szeretett lény közelébe kerül, akkor a súlyos kór fizikai jelei is jelentkeznek: sűrűbben ver a szíve, vörösödik, izzad, gyorsabban lélegzik, üvegesedik a tekintete, kihagy az agya, ostobán vigyorog, igazi stresszes állapotba kerül. Egyébként a stressz és a szerelem biokémiai reakciói szinte azonosak. A szeretett lény hiánya súlyos elvonási tüneteket produkál, az ember kínok kínját szenvedi és csupán egyetlen célja van az életben: mellette lenni, megérinteni, érezni, szagolni, szeretni.
A szerelmes ember nehezen koncentrál, szokatlanul viselkedik, álmatlanságban szenved, sokszor feldobott, felpörgetett lelkiállapotról tesz tanúbizonyságot. Nem is csoda, hiszen a szervezete az amfetaminokhoz igen hasonló vegyi anyagokat állít elő, a dopamint és a phenylethylamine-t, s ezek kombinációja teljesen megőrjíti az embert.
Házasságkötés beszűkült tudattal
Csakhogy a hatásuk nem tart örökké, akár a szintetikus amfetaminoké sem. A szervezet fokozatosan hozzászokik és mind több és több ajzószerre van szüksége ahhoz, hogy ismét olyan bődületesen euforikus állapotba kerüljön, mint a szerelem első fellángolásában.
Amennyiben igaz az állítás, hogy a szerelem biológiai jelenség, amely megkönnyíti a párválasztást, akkor, miután az ajzószerek bizonyos idő után teljesen elveszítik a hatásukat, a szerelembetegségben szenvedő alany fokozatosan észhez tér. Észreveszi, hogy szerelmének tárgya nem éppen Isten legtökéletesebb alkotása, mint ahogyan azt szerelmi révületében hitte (sőt látta). Ám lévén tudatos lény, az ember képes szerelme tárgyát a szeretett lénnyé átminősíteni. Igaz, hogy beszűkült tudattal addigra már házasságot kötött, de annyi baj legyen! Legalább szép emlékei maradtak azokból az időkből, amikor a saját szervezete által termelt drogoktól „belőve” úgy vélte, hogy ő a legboldogabb ember a világon.
és csak vágyódik és vágyódik…
Nincs kizárva, hogy az önműködő szerelmi mechanizmus minden figyelmeztetés nélkül, kortól, nemtől és körülményektől függetlenül, időnként ismét működésbe lép. Egy hajszín, egy mozdulat, egy pillantás, egy illat hatására beindul az ember nedvtermelése, működni kezdenek a hormonjai, teste vegyi anyagokat termel, ismét érezni kezdi a szerelmi eufória minden örömét és kínját. És akkor hasztalan harcol ellene, gondol a családjára, gyermekeire, életre, halálra, fogja be a szemét és a fülét, a démoni erő ott tombol benne, teszi tönkre a lelkét és az életét, a vére forr, álmatlanul hánykolódik és csak vágyódik és vágyódik…
Tán mégis azoknak az egyszerű afrikaiaknak van igazuk, akik a szerelmest beteg emberként kezelik, vele szemben elnézőek és toleránsak. Nálunknál jobban tudják, hogy a természet űzi vele kisded játékait.
Kép forrása: filmarchiv.hu
