Teszem fel magamnak a kérdést, választások előtt két nappal. Nincs az a hatalom és pénz, amiért bárhol és bármikor vállalnám a politikusi létet. A működő társadalom egy szükséges rossza.
Ismerünk még pár ilyent. Amíg nem találunk ki jobbat, addig, ha tetszik, ha nem, magunk fölé kell választanunk embereket, akiket – jobb híján – politikusnak hívunk. A közszolgálat gyönyörű szó, de a legjobb akaratú ember is ocsúval keveredik, kísértésbe esik, és sajnos ez kikerülhetetlen, nemcsak jellemhibából, de túlélési technikából kifolyólag is. Mint mindenben, itt is egy origó lehet: a mérték! Meddig vagyok hajlandó elmenni? Meddig szentesíti, meddig szentesítheti a cél az eszközt? Ennyit magáról a politikáról, egyszerűen.
Ugyanilyen egyszerűen szeretnék beszélni a dilemmámról is, mely szerintem sokunkat érint. Én konzervatív, ízig-vérig nemzeti érzelmű ember vagyok, a korlátlan liberalizmus nem az én világom, de legalább annyira nem a diktatórikus és dogmatikus kényszerzubbony sem. Szerintem az a jó, ami az emberek túlnyomó többségének jó, de azt is látom, hogy az emberek túlnyomó többsége alkalmatlan irányításra, vezetésre, sőt, a jó döntés meghozására is, ezért szinte megoldhatatlan állapot a demokrácia. Egyáltalán, mit értünk rajta? Amit itt leírtam, az egy korlátolt magyar embert mutat be, aki folyamatosan keresi az értékben a mértéket.
Én több ciklus óta szavazok egy pártra, mondhatni gondolkodás nélkül. Bevallom, eddig elég felszínesen foglalkoztam a politikával, mert nem a példaképeim a benne szereplők. Viszont a politika lényege nem a szereplők személye, hanem a társadalomra gyakorolt hatásuk. Most viszont én is érzem, hogy ez a választás más, nagyobb a tétje, mint az eddigieknek. Ezért néztem, hallgattam és olvastam minden médiát. Kívülről fújom a „retorikát”, a „transzparenst”, a „bérencet”, a „relevánst” és valahány trendi fogalmat, melyeket az elemzők dobálnak a légüres térbe. Eddig azt hittem, informatikusból van a legtöbb, most kiderült: politikai elemzőből. Az ember mindig csodálkozik, hogy mi mindenből lehet megélni. (Képzeljék el, mit mondott volna Matula bácsi, ha anno elmeséli neki Tutajos, miszerint Pesten emberek százai nem vers-, hanem politikai elemzésért kapják a fizetésüket!)
Minél többet tájékozódtam, annál bizonytalanabb lettem. Nincs az a tény, amire harminchárom azonnali cáfolat nem érkezik, és nincs az a meggyőző politikus, akiről nem derül ki másnapra, hogy vitt, amit ért, hogy két hete, vagy tizenhét éve minden ruhája kék volt és csak a tengerben érezte jól magát, ma pedig a sivatagra esküszik, almazöld ruhában. Sajnos semmilyen garanciát nem látok az ígéretek mögött, ami biztos pont lehetne, és megmondom őszintén, nagyon nyomorult napjaim lesznek vasárnap reggelig. Szeretném, ha jól döntenék, szeretném, ha az ország jól döntene, és még jobban szeretném, ha a nemzetünk nem talmi, de örök értékekre tudna építkezni! Ijesztő fázisában vagyunk a világnak. A negatív folyamatok gőzhengerként haladnak, de én hiszek a „mustármagban”!
Menjenek el szavazni, önök biztosan okosabbak nálam! Menjenek el, mert ennyivel tartozunk, nemcsak magunknak, de egymásnak is!
Szelestey P. Attila
