Juhász Ferenc óta nem ismerek XX. századi költőt, aki képes ekkora monumentalitásra… – írja Szakonyi Károly Búzás Huba verstrilógiájának most megjelent harmadik kötetében. Búzás Huba április 20-án ünnepli 85. születésnapját.
A költővel egy sütemény és egy kávé mellett beszélgettünk – még a kijárási korlátozás bevezetése előtt.
Kiléptem az írószövetségből
Rögtön a közepébe vágott:
– 2012 elején léptem ki a Magyar Írószövetségből, mert a szövetség a Magyar Művészeti Akadémiával és a Professzorok Batthányi Körével együtt közzétett egy olyan nyilatkozatot, amelyről nem kérdezték meg a tagságot és amellyel én nem értettem egyet. A közlemény lényege: Magyarországon minden rendben van a jogállamisággal kapcsolatban. Még Montesquieu fogalmazta meg: a jogállamiság lényege, hogy a három nagy hatalmi ág, a törvényhozó hatalom (az országgyűlés), a végrehajtó hatalom (a kormány és hivatali szervezetei), valamint a bírói hatalom el van választva egymástól. Az én kifogásaim, amelyeket eljuttattam a Magyar Írószövetség akkori elnökének, a következők voltak: úgy hangzik az egész, hogy a közlemény a magyar írók nevében íródott, miközben azt nem fogadta el a szervezet közgyűlése, én is csak szóbeszéd alapján leltem rá, alapvetően nem igazak az állításai, ráadásul a szervezet alapszabályának egyik paragrafusába ütközik, mivel eszerint a szövetség nem adhat ki politikai nyilatkozatot.
Rendhagyó életút
– Szerb Antal mondta József Attila költészetéről: „ Élményeken alapuló személyes életmű az övé.” Az enyém is az. Nagyon személyes és rendhagyó. Élményszerűen nem is nagyon lehet másról írni, mint a saját életemről. A költészetet nem csak a költemények alkotják, a versvilághoz hozzátartozik az alkotó ember és a sorsa, amelyet hordoz és amely akár össze is zúzhatja az alkotót. Engem is többször majdnem összezúzott a sors.
Korszakaim
– Alkotói éveimnek három nagy korszaka van, a negyedik pedig a születésemtől a felnőtt koromig terjedő időszak, a szellemi magamra találás évei, és ez sem volt könnyű.
Búzás Huba négyéves volt, amikor kitört a II. világháború.
– Átéltem a szombathelyi szőnyegbombázásokat. Az egész 1944. március 4-én kezdődött, és négy vagy öt alkalommal ismétlődött meg. Azóta álmatlanságban szenvedek. Az iskolaévek tele voltak szénszünetekkel. Március közepén jöttek be a németek, a lakóhelyünktől 150 méterre volt a gettó. Édesapán egyszer beküldött egy üzenettel a gettóba, és akkor sok mindent láttam ott, amikre a mai napig emlékszem.
Nem akartam erőlködni
– Az Életünkben, a Jelenkorban és a megyei napilapban jelentek meg a verseim 1958-tól 1972-ig. Kezdettől éreztem az aczéli perzekútor eszmeiséget. Nem volt ez erőszak, de egyfajta elvárás igen. A korszak óvakodott az avantgarde-tól. Ez volt a három T, a tilt-tűr-támogat időszaka. Én nem tűrtem. Magyarországon el kellett volna végezni a nagyon eleven avantgarde látásmód és nyelvezet klasszicizálását, hogy beemeljük azt az irodalmi nyelvbe, de ez nem történt meg. 1972-ben megjelent a verseimben az öncenzúra, ezért minden addigi versemet, műfordításomat, korábbi levelezéseimet megsemmisítettem. Nem akartam erőlködni.
A hallgatás korszaka 1995-ig tartott. Keserves időszak volt a számára.
– Írtam ötven tanulmányt a közigazgatás-szervezésről, ezzel csitítottam le magam! De hát ez nem szépirodalom!
Mindent elölről akartam kezdeni
– A szabadabb levegővételhez jutva kezdtem el írni. Valósággal fölrobbantam a mondanivalótól. Az 1995-ben elsőként megszületett versem, a Levél a mélységhez és a magassághoz a 2000-ben megjelent első kötetemben kapott helyet. Ebben Füst Milánt, akit személyesen is ismertem, és aki versírásra biztatott, Vulcanusnak nevezem, magamat pedig törpe tűzhányónak. Tüskés Tibor, aki 1960 és 1964 között a Jelenkor főszerkesztője volt, nagy örömmel üdvözölt, amikor megszólaltam, és a Somogy folyóirat főszerkesztőjeként azonnal leközölte Hír című versemet, amely Borisz Paszternak halálának híréről szólt.
Akkor kezdték őt észrevenni, amikor a 2008-as válogatott verseiről megjelent Ágh István méltatása a Lyukasóra című folyóiratban.
– Mindent elölről akartam kezdeni. Azt hiszem, azt látták, hogy megért a költői hangom és nyelvezetem. Azt hittem, könnyű lesz a folytatás, de nem egészen így történt. Nem volt és ma sincs kapcsolatrendszerem, megelégedtem Deák László barátságával, nem kerestem az utat a különböző irodalmi csoportokhoz.
1995-től a Mozgó Világ közölte a verseit, 2000-ben megkapta a folyóirat nívódíját. 2000 és 2020 között tizenegy kötete jelent meg.
A trilógia
Idén, a költészet napján jelent meg lírai eposz trilógiájának harmadik kötete, a Mentsétek meg…, amelyről a Magyar Írók Egyesületének elnöke, Szakonyi Károly írt: „A trilógia íme betetőződött. A vállalkozás óriási költői teljesítmény, Juhász Ferenc óta nem ismerek XX. századi költőt, aki képes ekkora monumentalitásra… a Mentsétek meg… az ember szellemi nagyságának, moráljának megrajzolásával, modern és klasszikus felhangjaival alkotóját a legnagyobbak sorába emeli. Arany János olvashatta így Madách művét, amikor a kezébe került Az ember tragédiája: az aggodalom és tenni vágyás műve az Emberért, az Életért, a Földért… Búzás Hubáról jól tudjuk, hogy jeles költő, de ez a trilógia… magasabbra emeli, a legjobbak közé…”
A trilógia első része az Égi kupolák című lírai eposz, ami szokatlan műfaj, drámai hangütéssel.
– Eliot beszélt a költészet három hangjáról, a líráról, drámáról és epikáról. Én mindhármat alkalmaztam.
A Föld! Föld! a trilógia második kötete.
– A harmadik darab, a Mentsétek meg… nagyon időszerű: sok mindent meg kellene menteni, a Földet, az emberiséget. A trilógiához egy új versformát találtam ki. Alkaiosz versformáját megdupláztam, ez lett az én pentagrammám.
Elmaradt irodalmi est
Búzás Huba önálló irodalmi esttel mutatkozott volna be április 15-én az Agóra nagytermében a Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjainak közreműködésével, amelynek apropója a költő 85. születésnapja és a trilógia harmadik kötetének megjelenése lett volna. Az est az ismert okok miatt elmarad ugyan, de mindenképpen bepótolják majd, ha a körülmények engedik, a tervek szerint szeptemberben.
A tét végső soron az ember léte
A Napút folyóiratban hamarosan megjelenik az Újhumanizmus körvonalazódik a művészetben című, honnan, hová, merre? – esszé-gondolatok egy modern emberképhez alcímű ötvenoldalas tanulmánya, amelyben többek között ugyancsak a Földért, az emberiség megmaradásáért érzett aggodalmát fogalmazza meg.
Ebből idézünk:
…ha az újhumanizmus szellemi erői (és ennek nyomán évszázadunk egyre izmosodó szellemi emberének tömegmozgalmai) se lesznek képesek megállítani a regresszív erők pénzéhes garázdálkodását, életet és embert nem kímélő, továbbra is fenyegető és ártó tevékenységét, úgy az évszázad közepére már gyakorlatilag visszafordíthatatlanná válnak azok a krónikus ökológiai folyamatok, amelyek e bolygón az életet teszik lehetetlenné, valamint az emberi populáció pusztulásához vezetnek. A tét végső soron az ember léte, az emberiség megmaradása. Minden ember dolga ez, azoké is, akik nem írnak, nem olvasnak, akiktől idegen a kultúra minden szeglete (legyen az művészet, irodalom, zene vagy tudomány), akik a politikát ördögtől valónak vélik, akik magukra zárják az ajtót, akik a szomszéd gondjaira sem hederítenek, akik elég rövidlátóak (vagy szűkagyúak?) ahhoz, hogy csak ivadékaik „öröklését”, vagyoni gyarapodásukat tartják dolguknak. Nos, ha nem cselekszenek, cselekszünk vállvetve, utódaink csak a pusztulást örökölhetik, az éhséget, a nyomort, a kínhalált. Nem lesz, aki valaha is kimondja: „Minden dolognak mértéke az ember”.
Sült krumplik
(a Félrevert harangjaim című kötetből)
tudom, na ugyan mi közöd van ahhoz, ami történt,
legyinthetsz rá, hasonló nem esik veled…
magam se nagyon bíbelődöm a rég oly forró
sült krumplikkal… melengették, persze, a mar-
komat, mialatt taligáztuk a vérrel
fröcskölt utcán lakásunk törmelé-
keit, a ránk is omladozó fa-
lakat a légitámadás
után… borzongató
zord éjszaka volt, derengett
vagy hajnalodott már? talán eszembe se jutna,
de egy-egy kéz a romladék alól kinyúlt felém
és mintha esengene most is a cidri homályban
~ ismerni véltem egyik-másikát ~ ezért
a kampós ujjaik közé helyeztem egy-egy krumplimat,
ne fázzanak, amíg megint jövök
tróger-taligámmal az úton…
vajon ~ gondoltam ~ lesz-e majd,
ki ennyire gondos,
netán, ha feléje
nyújtom kezemet magam is? hát, esetleg a szöszlány,
hajában türkiz, báli masnikat visel,
a szomszéd férfiszabóék csöpp csacsogánya,
igen, ő hozna… vagy csak pár szem gesztenyét?
mert elfelnőttesedett ez a hitvány
világ ~ ziháltam, köpve, megvetőn ~
kávéznak a nénik, a bácsik,
de látom, krumplit tartanak
azóta is, pedig már
kihűlt a kezükben
Pályája
Búzás Huba szegény sorsú szülők gyermekeként 1935. április 20-án született a viharsarki Medgyesegyházán. Édesapja hatgyermekes református pap fia, édesanyja egy marosvásárhelyi háromgyermekes zenetanár gyermeke volt.
Iskolai tanulmányait Szombathelyen és Egyházasrádócon folytatta, Keszthelyen érettségizett. Jogi diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte.
A veszprémi Járásbíróságon dolgozott büntetőbíróként 1971-ig. 1990-ig osztályvezető a megyei közigazgatásban, majd a veszprémi Városi Bíróságon ismét büntetőbíró, később titkár nyugdíjba vonulásáig. Ezalatt mintegy ötven – főként közigazgatás-szervezés tárgyú – tanulmányt írt, amelyek a Vezetéstudományban, az Állam és Igazgatásban, a Magyar Jogban és egyéb folyóiratokban jelentek meg, valamint különféle állami intézmények megrendelésére, azok munkájában hasznosultak. Magas színvonalon végzett munkájával a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatait érdemelte ki. Aranydiplomás jogász.
A kortárs líra jelentős alkotóművésze, Veszprémben él.
Kötetei
-
Kávéillat – korán ébredőknek (Baláca, 2000, első kötete hatvanöt éves korában)
-
Napranéző (Vár Ucca Műhely, 2003)
-
Hajnali tótágasok (Orpheusz, 2006)
-
Tépd le a napot (Orpheusz, 2008)
-
Amerre a szél fúj. Versek (Rím, Bp., 2010)
-
A tükröd én vagyok, nézd. Levélesszék, (2006-2009; Napkút, Bp., 2012, Káva téka, Búzás Huba–Suhai Pál)
-
Kúszmászva Európa zsámolyán. Versek (Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút, Bp., 2015)
-
Égi kupolánk (Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2018)
-
Félrevert harangjaim (Cédrus Művészeti Alapítvány 2019)
-
Föld, föld vesztőhelyünk (Cédrus Művészeti Alapítvány 2019)
-
Mentsétek meg… (Hungarovox Kiadó, Bp., 2020)
