Az országgyűlés előtt levő köznevelési törvény módosítása kapcsán várhatóan napokon belül döntenek a magántanulói státusz eltörléséről; félő, hogy sok gyermeket a szülő akarata ellenére vissza akarnak kényszeríteni az állami iskolába.
Az érintettek saját szavaikkal mondják el: a most eltörlésre kerülő magántanulói státusz gyakran az utolsó lehetőség volt például az SNI-s gyerekekkel való szakszerű foglalkozásra. Sok gyermek esetén, akik eddig magántanulói státuszban tanultak, a szülők egyértelműen látják, hogy az állami iskolarendszer alkalmatlan a gyermek oktatására, nevelésére, de erről a szülők nem tudnak hivatalos papírt szerezni. A kormány által felállítandó új hivatalos szerv nem képes helyes döntéseket hozni, hiszen a rugalmatlan bürokratikus rendszer nélkülözi a pedagógiai döntésekhez szükséges bizalmat, szakértelmet és személyességet.
Csökkennek a szülők jogai, és megszűnik az a lehetőség, ami számos szülőnek módot adott arra, hogy a megbetegítő közoktatásból kivegye gyermekét. Most szót kérnek a szülők, és saját szavaikkal, saját történeteikkel mesélik el, milyen élethelyzetek miatt folyamodtak végső elkeseredésükben a magántanulói státuszhoz. Sokszor például előfordul, hogy bár az SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyermek papír szerint integrálható lenne az állami iskolában, ott mégsem kapja meg a szakszerű odafigyelést.
„Az iskolába bekerülve sajnos azt tapasztaltuk, hogy aki SNI-s, attól szabadulni akarnak. Fiunk nagyon jó képességű, de az ADHD-ja miatt pörög, figyelmetlen. Egy igazi rémálom annak, aki nem ért hozzá és nem tudja kezelni. Végigszenvedtük az alsót, a tanítónők sem bírtak vele (tisztelet a kivételnek). Tanulmányi eredménye a közepes és a jó környéken mozgott. Másfél hét alatt elintéztem a magántanulói státuszt, február óta csak vizsgázni mentünk be. Nem kértem senkitől segítséget, én tanítottam, készítettem fel mindenre. Napi 10-12-14 órákat aludt, kiegyensúlyozott, mosolygósabb lett. Jegyei látványosan javultak, a pszichoszomatikus tünetek megszűntek.”
Sokszor azért választják a szülők a magántanulói státuszt, mert az állami oktatási rendszerben a gyermek elveszti természetes érdeklődését, nem kapja meg az egyénre szabott, XXI. századi modern oktatást. Ezekkel a gyerekekkel a szülők vagy az általuk felkért pedagógusok egyénileg vagy csoportosan foglalkoznak, és rendszeresen vizsgát tesznek, ugyanúgy elsajátítják az előírt tananyagot, mint aki az állami iskolába jár. Gyakori tapasztalat, hogy az egyénre szabott odafigyelés mellett a gyerekek sokkal motiváltabbak, és az idő töredéke alatt megtanulják a leckét, jó jegyeket szereznek.
„Az én fantasztikus, okostojás, minden iránt érdeklődő gyerekemből az iskola egy zombit csinált! Egy olyan búval bélelt, a napokat csak túlélni akaró embert! És ez nem csak az én gyerekem! Rengeteg ilyen eset van a környezetemben, de a szülők nem mernek lépni! Miért? Mert elítélnek minket a többiek! Én is kaptam hideget-meleget amiért a magántanulóságot választottam! De engem abszolút nem érdekel mások véleménye! Engem csak az érdekel, hogy a gyerekeimet kimenekítsem az állami iskolarendszerből!”
„Itthon tanultunk. Ketten. Folytattuk a munkát a magunk értékrendje szerint. Amikor nyár elején értékeltük a munkánkat együtt, rájöttünk mennyi mindent tanultunk a hivatalos tananyagon felül, mert az harmadannyi idő alatt megvolt, mint egy suliban. Sokat kirándultunk, kísérleteztünk, kreatívkodtunk, követtük a saját kíváncsiságunkat, abban mélyedtünk el, ami érdekelt minket. Szuper volt. Persze hiányzik a közösség mindkettőnknek. A kisebbik lányomnak megígértem, hogy mire elsős lesz, lesz egy sulink. Ebből nem engedek. Soha. Mert egyelőre a tanulócsoportok és az alternatív sulik, ovik azok, ahol a nagybetűs Tanulás zajlik, a legtermészetesebb formában. Ahol gondolkodó, tudatos fiatalok fejlődnek, ahol a minőségi oktatás zajlik. Ahol szeretet van, elfogadás, és a sokat emlegetett Lifelong Learning magjait elvethetjük.”
„Mindenhol azt mondták, a fiammal nincs nagy gond, szuper srác, csak a családi krízisek hatásai mutatkoznak meg, és tipikus kamasz. A tanárok már nem értékelték az igyekezetét, többször meg is alázták, a sorozatos kudarcok minden újabb erőfeszítéstől elvették a kedvét. A haja a stressztől erősen hullani kezdett, körmeit tövig rágta. Amikor egy reggel nem tudtam rávenni, hogy elinduljon, és sírva könyörgött, hogy ne kelljen oda bemennie többet, elkezdtem másik sulit keresni neki. Mindenhol kategorikus elutasítást kaptunk. Végül rátaláltam egy magántanulói csoportra, ahová befogadták a tanév hátralévő idejére. A kis létszám, a személyes jó kapcsolat a tanárokkal, a bátorító és oldott légkör, a laza de ugyanakkor következetes elvárásrendszer néhány nap alatt látványos változást eredményezett. Otthonra kiadott feladatait magától elvégezte, ilyet már jó rég láttam tőle. Amit tud, azt kiemelik, észreveszik, megdicsérik, ez a tudni jó érzés sarkallja arra, hogy azt is megtanulja, amit nem tud. Értékelik humorát, egyéniségét. Szorongása megszűnt, jókedvvel és önbizalommal indul reggelente. Újra tervei vannak a jövőjére nézve. Az év végi vizsgákat sikeresen letette, hármasnál rosszabb osztályzata nem lett.”
A törvény arról is rendelkezik, hogy az iskolaérettség megítélése ezentúl nem a gyermeket ismerő óvoda, hanem szintén egy hivatalos szerv hatáskörébe kerül, melynek döntése ellen a szülő csak a bíróságon élhet panasszal, mindez pedig ellehetetleníti a pedagógiai szempontok figyelembevételét. Az alábbi történet illusztrálja, hogy mekkora problémát okozhat, ha a gyermeket idő előtt iskolába kényszerítik.
„Nyilvánvaló volt, hogy a fiam nem iskolaérett. A nevelési tanácsadóban el sem olvasták a nagyon fontos anamnézist, elbagatellizálták a problémákat, megnyugtattak, hogy kisfiam okos (mintha nem tudnám) majd rá két hétre küldtek egy katasztrofális véleményt róla, majd ennek ellentmondóan aláírták, hogy iskolába mehet. Bekerültünk a rendszerbe, innen már sejthető a folytatás, kínkeserves kínszenvedés, amire most azt mondom, bárcsak előbb elhoztam volna, bárcsak magamra kötöztem volna és futottam volna vele a világ végéig… Én itthon alternatív iskolába menekítettem, ahol a problémák egy része azért szűnt meg, mert békén hagyták.”
Van, aki reménykedik, hogy a hivatalos szerv majd szakszerű, gyermekeink érdekeit szem előtt tartó döntéseket fog hozni. Erre az optimizmusra azonban kevés okunk van. Olyan, a gyermekek sorsát alapjaiban meghatározó pedagógiai döntésekről van szó, amelyhez őszinte, személyes kapcsolatra van szükség szülő és pedagógus között. Egy arctalan hivatalos szerv még a legnagyobb jó szándék mellett sem képes helyes döntéseket hozni, hiszen a rugalmatlan bürokratikus rendszer nélkülözi a pedagógiai döntésekhez szükséges bizalmat, szakértelmet és személyességet.
Elvárjuk, hogy a szülőket partnerként tekintsék, és ne avatkozzanak bele a gyermekekkel kapcsolatos alapvető döntések meghozatalába! A kormányzat ne kívánja átvenni a gyermeknevelés felelősségét a szülőktől!
Szülői Hang Közösség
