Az egész az esküvővel kezdődött. Mármint Taki esküvőjével 1996. június 22-én. Takács Lajos aznap vezette oltár elé szíve választottját, Vikit. A százhúsz fős násznép autós konvoja a vőlegény motoros rendőr barátainak felvezetésével indult el Veszprémből a csopaki Dobó Vendéglőbe, miután a Margit templom előtt „talpra” állították a viharos szél által felborogatott, csöppet sem pillekönnyű rendőrmotorokat.
Pedig napközben jóval 30 fok feletti kánikulában olvadoztak, és semmi nem utalt arra, milyen cudar időjárás lepi meg őket estére.
Az áldott emlékű Dobó Jóska az eseményre készülve vadonatúj, hiper-szuper ponyvát húzott a kerthelyiség fölé, persze annak is annyi lett. Tombolt az orkánerejű szél, az eső vízszintesen esett. A vendégek ettől függetlenül remekül érezték magukat, turnusokban váltották egymást a pincehelyiség asztalainál és a lakótérben kialakított táncparketten. Másnap a megyei napilap is megírta, hogy szupercella rohant végig a Dunántúlon, Tabon még a gabonasilókat is feldöntötte. Szupercella? Az meg mi a bánatos nyavalya? – törte a fejét Taki. Internet akkoriban még épp csak létezett, elballagott hát a megyei könyvtárba és olvasgatni kezdett. A huszonéves autószerelőből így lett mára amatőr meteorológus.
2002-ben összehozta a sors a hasonló érdeklődésű Cseh Zoltánnal, két évvel később pedig már együtt jegyezték a www.vmeteo.hu portált, amely azóta is minden áldott nap friss időjárási adatokkal és előrejelzéssel szolgálja a veszprémieket.
Olvasóiktól, barátaiktól nemrég segítséget kértek. Elavult eszközeiket ideje volt már korszerű műszerekre cserélni. Úgy számolták, hogy százezer forintból kijönne az egész. Felhívásuk nyomán huszonnégy óra alatt együtt volt a pénz két és félszerese! A közadakozásnak köszönhetően nem csak a veszprémi mérőállomás újult meg. Hárskúton, ahol meteorológiai szempontból sok érdekes adatot lehet begyűjteni, egy teljesen új mérőhelyet is létrehoztak, valamint Takiék társasházának tetején elhelyeztek egy észak-nyugatra tájolt webkamerát, amely a környező házak teteje fölött a Bakonyra tekint. Minderről egy jó hangulatú, bográcsozással egybekötött és jóízű beszélgetéssel folytatódó sajtótájékoztatón számoltak be.
Taki hosszasan és részletezőn ecsetelte az új állomás előnyeit. Például, hogy az ultrahangos szélmérőnek nincsenek mozgó alkatrészei, így már nem kell attól tartaniuk, hogy ónos esőben „lebénulnak” a szélkanalak. Meg, hogy az új egység kültéri szenzorai rádióhullámokon továbbítják a mérési adatokat egy beltéri egységnek, ahonnan közvetlenül felkerülnek az online felületre, így az oldal látogatói folyamatosan a legfrissebb információkat láthatják. A megfelelő alkalmazás letöltésével az adatok mobiltelefonról is elérhetők.
Büszkék rá, hogy már öt éve az Országos Meteorológiai Szolgálat társadalmi észlelőiként dolgoznak, csapadékmérőjük az OMSZ hivatalos mérőeszköze. Az országos időjárás-jelentésben feltüntetett veszprémi csapadék- és hőmérséklet adatok az ő amatőrként működtetett mérőállomásukról származnak. Egyikük sem képzett meteorológus, de önszorgalomból és persze a szenvedéllyé fajuló kíváncsiságtól hajtva, nagyon sokat tanultak azért, hogy erre a feladatra alkalmasak és méltók legyenek.
Ami a globális klímaváltozással kapcsolatos felfokozott aggodalmakat illeti, Taki úgy vélekedik, hogy abban a média meg az információknak az egész világot percek alatt körbeszáguldó áramlása is ludas. Harminc–ötven évvel ezelőtt ugyan honnan tudhatták volna az emberek, hogy az Isztrián elképesztő mennyiségű jég esett júniusban, hogy Tajvanon tájfun söpört végig, hogy a bécsi reptér mellett tornádótölcsér riogatta az autósokat? Ettől függetlenül persze a globális felmelegedés valóban zajlik, ám ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy pár évtized múlva banánt fogunk szüretelni a Kossuth utcán. Inkább az időjárási szélsőségek gyakoribbá válásával kell számolnunk. 2010-ben például extrém mennyiségű csapadék hullott Veszprémre, éves átlagban 1259 milliméter, ami a megelőző ötven–százéves átlagnak épp a duplája volt. A csapadék eloszlása is hektikus mostanában, nagyon esős és nagyon száraz időszakok váltogatják egymást. Idén az év első felében például az ötvenéves csapadékátlagnak csupán a 31 százaléka áztatta Veszprémet, de úgy, hogy február végén még 159 százalékot mértek időarányosan. Ebből pedig az következik, hogy márciustól június végéig gyakorlatilag aszály sújtotta a várost.
Volt még aztán szó bőven Veszprém kényes klimatológiai fekvéséről, szélről, ködről, ciklonokról, szélnyírásról és szupercellákról, amiknek a fotói ugyancsak pillanatok alatt felkerülnek az internetre, és sokakban félelmet, már-már világvége hangulatot keltenek. Nem egészen ok nélkül, mert a szupercellák iszonyú pusztítást tudnak véghezvinni. Zivatarfelhőként születnek, majd bizonyos körülmények együttléte esetén elkezdenek forogni. Rettenetes erővel, jégesővel, kifutó széllel, tubával vagy földet érő tornádótölcsérrel több száz kilométert képesek megtenni, akár Szentgotthárdtól a Tisza-tóig végigtarolva mindent, ami az útjukba esik. Ám nem kellenek ahhoz XXI. századi kommunikációs csatornák, hogy szupercellát lássunk. Csontváry Kosztka Tivadar 1903-ban a Vihar a nagy Hortobágyon című képén is megfestett egyet.
– Falfelhő, csapadéksáv, a felhő struktúrája…, minden részletében tökéletes – mutatta Taki, aztán felnézett az égre és megnyugtatott: a fölöttünk gomolygó felhőkből nem hogy szupercella, de még záporeső se lesz.
