NYOMTASS TE IS – Húszmilliárdot költ a kormány bútorcserére
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a következő három évben összesen 20 milliárd forintért szerezne be irodabútorokat – írja a Nyomtass ...
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a következő három évben összesen 20 milliárd forintért szerezne be irodabútorokat – írja a Nyomtass ...
Jelenleg 10 olyan kísérlet folyik, amelynek során már embereken tesztelik a koronavírus ellenszerét. A versenyfutás szereplői a kutatók, finanszírozói a ...
A SzeretFilm Stúdió Egyesület nyílt pályázati felhívást hirdet Veszprém megyei középiskolások, művészeti középiskolások számára Magdolna plakátterv címmel a Magdolna játékfilmes ...
Több mint egy hónap elteltével érkezett válasz az ellenzéki frakció azon kérdésére, miért bocsájtott el az önkormányzati fenntartású cég, a VKSZ ...
A Kisfaludy-program húszmilliárd forintos kerete alig 18 nap merült ki úgy, hogy elvileg a pályázatírás a karácsonyi és szilveszteri ünnepek ...
Az országban az elsők között játszott ismét közönség előtt a Veszprémi Petőfi Színház pénteken este. Az egészségügyben és a szociális ...
Az Izraeli Műszaki Egyetem (Technion) diákjai genetikailag módosított baktérium felhasználásával kifejlesztettek egy új technológiát, amellyel méhek közreműködése nélkül készítettek a ...
A Demokratikus Koalíció–Szakszervezetek frakció tagjai szerint a júniusi közgyűlésen a képviselőknek arról is szavazniuk kellene, hogy Magyarország Kormánya még ebben ...
Szabadtéren kezdi el pótolni bérletes előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. A produkciókra hétfőtől regisztrálhatnak a nézők. – Nagyon átgondoltan és ...
97 éves korában meghalt Göncz Árpádné, az asszony, akinek diplomája volt a rászorulók gyámolításáról, aki példát mutatott emberségből, hűségből, aki ...
A kormány úgy gondolja, hogy az éghajlatváltozásra és hatásaira fittyet hányva a Balaton is majd úgy viselkedik, ahogyan azt ő ...
A Királyszentistváni Hulladékkezelő Központban közel egy évig vártak a tavaly augusztusban több napon át tomboló tűz maradványainak eltüntetésével. A tervezett ...
A SzeretFilm Stúdió rendezésében veszprémi színészek és művészek egy performanszt adtak elő május 30-án Balatonfüreden, a hajóállomáson és a Tagore ...
A hagyományoknak megfelelően a Veszprémi Petőfi Színház ismét megrendezi a Bérletek éjszakája című programját pénteken este. A kedvezményes bérletvásárlási lehetőség ...
Hagyományosan az érettségi utáni napokban indul meg a fiatalok tömeges jelentkezése a nyári munkákra. Ez idén sem történt másként a ...
Veszprém város online közéleti portálja