Tisza István. Károlyi Mihály. Horthy Miklós. Nagy Imre. Mindszenty bíboros. Kádár János. Antall József. Göncz Árpád. Horn Gyula. Vagy még régebbről Koppány, István király, Dózsa György, Kossuth, Deák. Nevek a történelemkönyvből. De melyikből? Hősök, árulók, mártírok, nemzetvesztők, forradalmárok, behódolók, gyilkosok és legyilkoltak. Szoboravatások, szoboreltüntetések. Szónoklatok. Ma így, holnap úgy.
Történelem. De kinek a történelme? Kinek a múltja? Kinek az igazsága? A nemzeté? És ki a nemzet? Mi, sok millióan. Akiknek a szülei, nagy- és dédszülei megélték mindazt, amire ma azt mondjuk: történelem. Ahányan vagyunk, a történelmünk annyiféle sors, annyiféle tragédia. Miközben valakik nyertek, mások veszítettek. Míg valakik szenvedtek, mások nyerészkedtek. Míg valakik diadalt ültek, mások földönfutóvá váltak. És közben milliók haltak meg a csatatereken és a barikádokon, kivégzőosztagok sortüzében vagy a bitó alatt, végezték gázkamrában, váltak fosztogató rablógyilkosok, kegyetlen kínvallatók vagy a lincselő csőcselék áldozataivá. Nincs, nem lehet közös nevező a legyőzöttek és a győztesek igazsága, személyes vagy családi érintettsége között, de a történelemkönyveket – bennük az aktuális kincstári igazságokkal – mindig az utóbbiak, a hatalmon lévők írják.
Eszmék, küldetéstudat, szerzési vágy, politikai ambíciók, gyűlölet, bosszú. Ezek formálják a világot, miközben irodalmi és zeneművek, képzőművészeti alkotások, építészeti csodák születtek, születnek arra, hogy elpusztuljanak. Ez minden korban és minden földrészen így volt, így van és így lesz, mert az emberiség nem tanul. A történelem meg, ahelyett, hogy okulnánk belőle, a legveszélyesebb fegyverként működik: újabb és újabb konfliktusok, világégések forrásául szolgál. A romokon pedig újraírják a történelmet egy új világ új urai.
Jó lenne már egyszer nem nézni a múltba, hisz meg nem történtté tenni semmit nem lehet, elfelejteni, megbocsátani se nagyon. Kellene egy globális amnézia, hogy tiszta lappal, a jelenben kezdődhessen el a jövő, tiszta emberekkel és tiszta célokkal egy békés, élhető világért. Hogy ez merő idealizmus? Igen. Menekülés a napi valóságból, legalább egy futó gondolat erejéig.
