Össznépi műfajjá vált a trollkodás: a beszólás interneten. Minél sértőbben, annál nagyobbat csattan. Főleg ahhoz lehet hozzáböffenteni, amihez nem értenek, de maguk mögött érzik a hatalmat, ami feljogosítja őket arra, hogy ezt megtehetik, mert ők az igazság felkent bajnokai. Ez a hatalom sokféle lehet, országonként változik és nem csak politikai. Szerintem az ostobaság hatalma a legnagyobb.
Igazából akkor válik ijesztővé az ostobaság, ha erős politikai hátszelet kap. Egyébként néha még szórakoztató is. Ahogy az öntelt emberen is lehet nevetni, mint minden emberi gyöngeségen. Ezen alapulnak a bohózatok. Tragédiává akkor válik, ha az illető hatalomhoz jut és kicsinálhatja azt, aki nem tetszik neki. Ha ellehetetleníthet mindenkit, aki másként gondolkodik.
Többnyire személytelenül, álnéven trollkodnak unatkozó vagy fizetett emberek, eggyé olvadva a néppel. A személyes hang inkognitóban jelentkezik egy közösség nevében. Bár van, aki olyan büszke a durva stílusára és erős beszólásaira, hogy arccal, névvel felvállalja a hülyeségeit. Egész tévéműsorok élnek már ebből vitafórumnak, magazinnak vagy valóságshow-nak, sőt vetélkedőnek álcázva. Nézetik a néppel a hülyeséget, hogy aztán másnap a hülyeség főszereplőit celebként ünnepeljék – arcunkba nyomva – a bulvárlapok, hírportálok. Tobzódik a kulturálatlanságban a média és az egész közélet. Ez lett az uralkodó stílus. Lényegtelen ebből a szempontból, hogy „jobboldali” vagy „baloldali”, „nemzeti” vagy „nemzetközi” a beszólás. Fölösleges a címkézés, nevezzük csak nemes egyszerűséggel hülyeségnek. A műveletlen, írástudatlan trollok (régen a névtelen levélírók és névtelen feljelentők) akarják megmondani ki a jó és ki a veszélyes. Mindig ugyanaz a történet – jut eszembe a horvát Azra zenekar egykori nagy slágere a nyolcvanas évekből, az Uvijek ista priča. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy bizton állíthassam, valaki mindig meg akarja mondani, hogy ki a mifajtánk és ki a másfajta. „Égnek áll a hajam, szörnyen bosszant, amikor látom, hogy idiótákból lesznek tiszteletre méltó emberek” – nyers fordításban valahogy így hangzik az Azra dalának egy strófája. Úgy látszik ez mindig aktuális. Ja és van az a mondás, hogy sok lúd disznót győz. Haha, de valahogy rossz asszociációk rakodtak mindkét állatfajtára a fejemben.
Tisztában vagyok vele, hogy ezt a két óriási tárgykört: trollkodás és kulturálatlanság, valamint a kettő összefüggéseit nem meríthetem ki itt. (Hely ugyan lenne az interneten, de az olvasói türelem véges.) Azt is tudom, az emberiség történetének a legtöbb küszködése épp azzal kapcsolatos, hogy valami boldogító egyességet találjon egyéni és tömegigények között, többek között a kultúrában is. Kérdés, hogy ez a konfliktus kibékíthetetlenné vált, teljesen elszabadult, vagy csillapítható az ellenségeskedés? Minden kultúrának harcolnia kellene ellene, mert nem győzhet a kulturálatlanság. A kultúra fejlődése éppen arról szólna, hogy helyén kezeli az emberi ostobaságot és az önkényt. Vígjátékba vele! A legsötétebb kultúra se süllyedhet teljes vandalizmusba, még ha meg is közelíti azt.