Akit az üveg varázsa egyszer rabul ejt, utána már nehezen szabadul. Különösen igaz ez, ha üvegek között telik a gyermekkora. Márpedig Zimonyi Mátéval pontosan ez történt. A hetvenes évek elején az édesanyja kezdett üvegeket gyűjteni, ő pedig belenőtt a szülői szenvedélybe. Mára hatezernél is több darabból áll a kollekciójuk.
A veszprémi Péter Pál Panzióban nemrég tárlatvezetést tartott Máté. Már az előtérbe lépve elfogja az embert valami különös hangulat. A kis családi panzió nem a most divatos hoteldizájn jegyeit viseli. Inkább emlékeztet egy kissé ódon, hívogatóan barátságos otthonra, ahol generációk óta gyűlnek a nagy becsben tartott emléktárgyak. Láthatóan sokat forgatott könyvek, öreg kávédarálók, régi teáscsészék sokasága. A falakon komoly tekintetű, régvolt urak portréi, néhány porcelántárgy, valamikor, valakiknek sokat jelentő szenteltvíztartók. Dobozokba rendezve Máté képeslapgyűjteménye – erről olvashattak már nálunk – és csillogó üvegtárgyak, ameddig csak a szem ellát.
(A cikkben található képek kattintásra kinyílnak.)
Az üveg engem mindig lenyűgözött. Egy anyag, ami forró és folyékony, de megszilárdulva szikrázó fényű, hideg és törékeny, akár a jég. Az első üvegeket a természet ősereje hozta létre, a tengerparti homokba csapódó villám, a kőzeteket megolvasztó vulkánkitörések. Felfedezését a véletlennek köszönhetjük. Legalábbis Plinius szerint, aki így meséli el: szódát szállító föníciai hajósok szálltak partra a vihar elől és tüzet gyújtottak. Az edényeiket szódadarabokkal támasztották alá és ezek a parti homokkal üveggé olvadtak. Akárhogy is történt, az üveg ősidők óta velünk van, az első leletek Mezopotámiából kerültek elő. Nincs is talán még egy anyag a földön, ami ennyire jelen lenne az életünkben. Dísztárgyak és ékszerek készülnek belőle, de ott van az építőiparban és a járműveinkben ugyanúgy, ahogyan a használati tárgyaink jó része is üveg. A konyhától a lakberendezésen át a rafinált parfümös flaskákig üvegek között éljük a mindennapjainkat.
Máté és az édesanyja a mai napig lelkesen gyarapítják a gyűjteményt, amelynek nagyobbik része még dobozokban várja a rendszerezést. A panzió tárlóiban azonban már így is annyi csoda látható, hogy nem lehet betelni velük. Az ötletesen kialakított bemutatótér Máté édesapja keze munkáját dicséri és a covid zárlat pozitív hozadéka. Akkor volt annyi ráérő idő, hogy elkészülhetett a két üveg közé zárt üveg polcrendszer, amelyben gyönyörűen érvényesülnek a színek, a formák, a csillogás.
A használati üvegtárgyakat három különböző technikával állítják elő: fújt, formába fújt és préselt eljárással – magyarázta Máté. Ez utóbbiak adják a gyűjteményük gerincét, nem véletlenül. A préselt üveg futószalagon készül, ipari mennyiségben, így mindenütt a világon hamar elterjedt. Könnyen és olcsón hozzáférhető a kispénzű emberek számára is, de éppen ettől válik érdekessé. Őrzi a korok, a helyek és az emberek ízlésének, igényének, szokásainak lenyomatát, változásait.
A panzió tárlóiban tematikusan rendezték el a bemutatott tárgyakat és Máté előadásában szinte minden darab külön-külön életre kelt. – Első látásra giccses, ugye? – hívta fel a figyelmet egy részletgazdag, tyúkot formázó cukortartóra. – Na jó, a másodikra is az. De épp ettől az, ami, és ettől annyira megkapó – tette hozzá, majd a jó órás együttlét végén egy igazi kuriózumot is megmutatott, az uránüveget. A fehér üvegtárgyak UV-lámpa fényében sárgán vagy épp zölden kezdtek csillogni a gyártás során használt, kis sugárdózist kibocsátó urántól. Nagy kár, és nem is igazán érthető, hogy az EKF-hez benyújtott pályázatuk nem nyert támogatást. Pedig csuda ötleteik vannak, amik helyiek, helyben maradók és hosszú távon erősítenék Veszprém turisztikai vonzerejét. Szerencsére a lelkesedésüket ez nem törte le, biztos vagyok benne, hogy meg fogják valósítani. De addig is nézzenek be hozzájuk a következő tárlatvezetésen, vagy csak úgy, előzetes bejelentkezéssel! Élmény lesz, ígérem.
