A veszprémi Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának elsődleges célja, hogy a demokratikus elvek és értékek szerint működő ellenzéki pártok, illetve társadalmi szervezetek együttműködésével a 2019-es önkormányzati választáson az általa támogatott jelöltek többségbe kerüljenek a képviselő-testületben, valamint az Ellenzéki Kerekasztal által is elfogadott polgármestere legyen Veszprémnek.
Az Ellenzéki Kerekasztal civil kezdeményezésre, az ellenzéki együttműködés szélesítésére és teljes körűvé tételére jött létre informális szerveződésként.
A kerekasztal szellemiségének megfelelően nyílt egyeztetést folytat azokkal a szervezetekkel, amelyek részesei lehetnek az együttműködésnek.
Ennek eredményeként a parlamenti mandátumot szerzett ellenzéki pártok részéről elsőként a Demokratikus Koalíció, majd a Jobbik Magyarországért Mozgalom csatlakozott az Ellenzéki Kerekasztalhoz. A parlamenti pártok köréből csatlakozását jelezte, illetve jelentette be a Magyar Szocialista Párt. Ugyancsak a csatlakozásról döntött a Párbeszéd.
Az Ellenzéki Kerekasztal keretei között megkezdődtek az egyeztetések a képviselőjelöltek, valamint a polgármesterjelölt tekintetében is.
A kerekasztal továbbra is nyitott marad, ahhoz további, az alapelveket elfogadó pártok és társadalmi szervezetek is csatlakozhatnak.
[stextbox id=”grey”]
Az Ellenzéki Kerekasztal munkájában részt vevő szervezetek:
# DK # Jobbik # Lokálpatrióták a Városért # Magyar Kétfarkú Kutya Párt
# MSZP # Mindenki Magyarországa Mozgalom # Momentum # MOST Egyesület # PM
# Szolidaritás # Kábelgyártó Vasas Szakszervezet
[/stextbox]