Még tíz napig látogatható Vaszary János festményeinek kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, a budai Várban. Aki nem látta, nézze meg! Öröm a szemnek és a léleknek, annak ellenére, hogy az 1930-as évek látszólagos nyugalma mögött vásznain felsejlik a közelgő háború káosza.
Többszörös felfedezés ez a január 15-én záruló Vaszary-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Először is a ragyogó színei, a kékek, sárgák, vörösek és rózsaszínek valami nagy-nagy életörömet sugároznak, olyasmit, amit korábban csak a mediterrán festőknél tapasztaltunk, később talán Czóbel Bélánál.
Érezni a tengeri levegő vibrálását, az itáliai napfényt. Meglep az egyszerűségében teljesen modern nőábrázolása is. Na és az aktjai! Ilyen lazán vászonra vetett női testeket előtte nem lehetett látni, némelyike mintha a természet része lenne, másikon viszont a vad nyugtalanságot érezni, a boldogság törékenységét.
Vaszary János (1867–1939) a szecesszió egyik első hazai képviselője, később az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is alkotott. Találó a kiállítás címe: Ismeretlen ismerős. A bemutatott mintegy 70 műből 24 mindezidáig ismeretlen volt nem csak a közönség, de a szakma számára is. Elképesztő, de tény, hogy egy szekrényben felejtették negyven alkotását, feltekercselve a Magyar Nemzeti Galériában. Amikor Vaszary meghalt 1939-ben, özvegye két nagy tekercsben bevitte a műteremből az olajfestményeket a múzeumba. Hogy miért nem fordítottak rá nagyobb figyelmet, nem tudni. Elsüllyesztették egy szekrényben, majd jött a mindent elsöprő második világháború. Senki sem kereste a műveket, mert nem voltak katalogizálva sem. A művész a műtermében tartotta azokat, az egész életmű minden korszakából jelentős példányokat, amiket 2016-ban egy szerencsés véletlen, a galéria költözésének előkészítése folytán megtaláltak és most a szükséges restaurálás után a nyilvánosság elé tártak.
Lehet, hogy nem véletlenül nem kapott kellő figyelmet az opus a maga idejében, hiszen aktjait botrányosnak tartotta a korabeli kultúrpolitika, ezért Csók Istvánnal együtt ki is vágták őket a Képzőművészeti Főiskola tanári állásából. Nyugdíjazták őket időnap előtt, nem taníthattak tovább, mert a merész felfogású festmények láttán az a hivatalos vélemény alakult ki, hogy „gazember, aki így tanít”. Odáig mentek a hatóságok az 1930-as években, hogy rendeletben szabályozták az aktok öltözékét.
Ekkor jegyezte meg tréfásan Csók István, hogy ezentúl kénytelen lesz a saját testén tanítani a női anatómiát. Mindenesetre az aktok túlélték a viharos évtizedeket és most teljes pompájukban tárulkoznak ki a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán, hirdetve a meztelen test és a szépség természetességét.
Sokan látogatják a kiállítást, ami várható is volt, hiszen a szekrényből előkerült festmények nagy publicitást kaptak, ami csak tovább növelte a 20. századi magyar festészet egyik legsokoldalúbb alakjának népszerűségét.
Vezető képünkön: Akt fekete vázával. Botrányosnak tartotta a korabeli kultúrpolitika
