Kérdezi most tőlem valaki, milyen visszhangja volt errefelé a Mi Hazánk Mozgalom által szervezett tüntetésnek? Mit mondhattam volna? Hogy most sem, mint korábban sem soha, nem érzékeltem véleményt, félelmet, kiállást, posztokat, semmit. Vidékre nem érnek el ezek a hírek, nincs meg az összefüggések látásának képessége, tudás erre, előrenézés, semmi ilyesmi.
Azt hiszem, a munkánk legnehezebb és legkudarcosabb része a roma érdekképviselet, amit annyira szeretnék segíteni…., de nem megy.
A Roma Nemzetiségi Önkormányzat a legtöbb helyen nem viszi előre a változásokat. Egyrészt, mert sajnos nincs meg az a tudás, amire ehhez szükség lenne. Nem látják át a politika szövevényét, egymásnak feszülnek kívül és belül. Megtapasztaltam már ugyanattól a szájtól a miniszterelnök istenítését, majd gyalázását is, aztán újból a pajzsra emelését. Pillanatok alatt állnak ide, oda, vissza, és azt hiszem, tisztelet a kivételnek, csak egyetlen dolog mozgatja őket: a pozíció kérdése. Ki a vezető, ki irányít, rendelkezik, dönt, kié ez a szerep. Az első ember szerepe.
De ez csak egy szerep. Nincsen tudás, forrás, stratégia, és nem alakult semerre az évek során. Itt van az együttműködési megállapodás kérdése. Aminek nincs tartalma, de évek óta mintha ez lenne a legitimáció egyetlen megnyilvánulása. Nincs benne kölcsönösség, igazából nem is tud az lenni, mert az ő részükről nem tudnak mit hozzátenni. Velünk például ebben merül ki: mi adjunk adományokat nekik! Ők majd szétosztják, mert mi sem és más sem tudja olyan jól, hogy kinek kellene adni. Elképesztő módon támadják egymást is, ebből világosan átjön, hogy nem az ügy a fontos, nem az, hogy segítsenek, hanem a „ki adja?” kérdése. No meg persze a „kinek?”
Érthető ez is, a legtöbb helyen maguk is érintettek minden problémában, és aki benne van, annak még nehezebb „igazságosan” látni, ráadásul erre nincsenek felkészítve sem. Most az új szál, ami bejött, és egyre több helyen halljuk, a „roma jogvédő szervezet” kifejezés. De ahhoz, hogy valaki ezt gyakorolni tudja, tudás kellene. Szemlélet, világlátás, mert ezek nélkül nem tudnak értelmezni felelősségeket sem. Kevesen, nagyon kevesen vannak, akikkel előremutatóan lehet tárgyalni.
Bennünk, nem cigányokban pedig alapból nem bíznak. A gyanakvásuk mindig előtör, főleg, ha adományról, pénzről van szó. Szerezzük meg, mert ők nem jutnak hozzá, és adjuk oda nekik. Én mindig elmondom, nem vagyok cigány, és ezért nem tudhatom, milyen lehet roma identitással élni. Mindig elmondom, hogy szükségem van rájuk, hogy jól tudjam végezni a munkámat, segítsenek, tegyék bele azt a tudást, ami nekem nem lehet meg. Ám még sosem fordult elő ez alatt a tíz év alatt, hogy egyszer azt mondták volna: mi meg nem tudunk nem cigányként egy csomó dolgot, amit meg te tudsz. Segíts nekünk, hogy jobban értsük, mit akartok velünk, tőlünk! Mindig csak a gyanakvás, a gyanúsítgatás, a támadás jön. Holott csak segíteni szeretnénk. Nekik, hogy a gyerekeiknek jobb életük legyen.
Most ezt írta nekem valaki: „Ha ott vagy és csinálod, hogyne akarnának változni a gyerekek. Még a felnőttek is megváltoznak, ha rendesen bánnak velük.”
Sajnos ez nem így van. A „rendes bánáson” ugyanis mást értünk. Aki benne él a problémában, az nehezen tud kívülről is ránézni. Az ő „rendes bánásuk” többnyire a feltétel nélkül „adni”, a mienk meg ez lenne: „képessé tenni”.
Mi csak egy emberi együttműködést szeretnénk! Amiben a közösségi szempontok érvényesülnek. Mi ezért tanultunk, erre tettük fel az életünket, hogy segítsünk nekik.
És most is mi félünk. Helyettetek is, kedves roma helyi vezetők. Mert mi látjuk a veszélyt, a hergelést, érzékeljük a hangsúly eltolásokat, a gyűlöletkeltést, mi hallgatjuk Setét Jenő szavait, vagy éppen Horváth Aladárét, mi küzdünk a szegregált oktatás ellen, mi beszélünk a gyöngyöspatai ügy miatt szervezett tüntetésen, mi elemezzük a híreket a roma integrációra elsikkasztott pénzekről, a kötelezettségszegési eljárásról Brüsszelben, mi kiabálunk az iskolarendőrség ellen, és mi próbálunk megvédeni titeket a választások idején is, mikor újra és újra kihasználnak benneteket. De mindig alul maradunk.
Pedig annyira szeretnénk nektek segíteni…, ha egy kicsit is bíznátok bennünk! Mert nem mi vagyunk a ti ellenségeitek. Mégis, a legtöbbet veletek kell harcolnunk. Veletek, és értetek. Mit gondoltok, meddig bírjuk?
L. Ritók Nóra
[stextbox id=”warning”]L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Az alapítvány 1999 óta dolgozik az esélyegyenlőségért, társadalmi integrációért, a gyerekszegénység, és az átörökített mélyszegénység felszámolásáért. A következő generációért, a mostani generáció segítségével. A szervezet Európa tíz legszegényebb régiójának egyikében, az észak-alföldiben működik, központjukat Berettyóújfaluban hozták létre.[/stextbox]
