A várpalotai Tési domb is otthont adott annak a magyar filmnek, ami a 2024-es hazai társadalom számára fontos figyelmeztetéseket tartogat. A 2015-ben forgatott Veszettek sok mindenről beszél, amiről nekünk is gyakrabban kéne.

Nagy meglepetés volt számomra, hogy egy ismeretlen filmet elindítva ismerős helyszíneket pillantottam meg. Inota mint forgatási színtér nemzetközi viszonylatban is közismert, ezért a hőerőmű képe nem mozdított meg bennem semmi különöset. Ám, amikor a palotai Tési dombi házak és az ikonikus kisbolt sejlett fel a képernyőn, igazán elámultam. A Goda Krisztina rendezésében készült Veszettek címmel futó filmet Várpalotán, Inotán, Kazincbarcikán és Ózdon is forgatták.

Várpalotán

Talán az otthonomat idéző képek ragadták meg igazán a figyelmemet, de a filmben felvetett kérdések voltak azok, amik végig megtartották az érdeklődésemet. Meglepődve ébredtem rá, hogy bár a Veszettek sokak által alulértékelt és kevésbé ismert hazai alkotás, a feldolgozott témái nagyon is relevánsak a mai Magyarországon. Talán még jobban is, mint majdnem 10 évvel ezelőtt, a mű létrejöttekor voltak.

Persze, a film nem tökéletes, sok sablonos megoldással és hiteltelen párbeszéddel dolgozik, de egy magával ragadó történetről van szó, ami beszélgetésindítónak is kitűnő. Természetesen a hasonló témában készült nagy klasszikust, az Amerikai história X-t nem közelíti meg zsenialitásában, de egy abszolút érdekesnek nevezhető alkotásról van szó. A magyar csomagolás számomra sokat dobott a filmen, de természetesen csak a várpalotai helyszínek miatt. Azok a kedves, hazai jellegzetességek, amik például Reisz Gábor filmjeiben olyan erősen jelen vannak, ebben az alkotásban nem fellelhetők.

Pusztuló kisvárosban

A Veszettek egy testvérpár mindennapjait mutatja be. A két fiú, Joci (Klem Viktor) és Máté (ifj. Vidnyánszky Attila) hányatatott gyerekkorral és rossz anyagi körülményekkel küzd. A szüleik hiányában próbálnak úgy megélni, ahogyan tudnak. Az idősebb Joci lopással keresi a kenyerüket, Máté pedig az iskola és az edzés mellett dolgozni jár.

Egy pusztuló magyar kisvárosban játszódik a film. Egy ilyen környezetből kitörni, megfelelő szülői háttér nélkül, szinte lehetetlen. Máté, a szorgalmas sportoló futóversenyekben látja a reményt, de ahogyan a filmben ki is mondják, „túl sok a ha” ebben a tervben ahhoz, hogy igazán hinni lehessen benne. A 62 százalékos munkanélküliség mellett Máté sem vállalhat több műszakot, ezért az anyagi előrelépés ilyenformán lehetetlenné válik.

Ebbe a kilátástalan helyzetbe csöppen bele Ács János (Fenyő Iván), a rendőrfőkapitány. Az a feladata, hogy rendet teremtsen a romlásnak indult városban, ahol a bűnözési ráta az egekben, a biztonság pedig csak mesékből ismert fogalom. Ács a testvérpárban és a fiúk baráti körében látja meg az esélyt arra, hogy megteremtse azt a helyet, amire „mindig is vágyott.”

A nézőben lángra kap a remény. Valaki végre a szárnyai alá veszi ezeket az elveszett fiatalokat és polgárt farag belőlük, értelmet ad a mindennapjaiknak, és jövőképet biztosít a számukra. Apa helyett apa. De a pozitív fordulatokat hamar felváltja valami nyomasztó és szélsőséges. Ami pedig igazán nyomasztó, hogy ennek a radikalizálódásnak több mozzanatát a magyar néző nagyon is jól ismeri.

Idealisztikus vagy ideologikus

Ács János ideálja meglehetősen problémás. A biztonságot olyan áron szeretné garantálni a városnak, amit egyik közösség sem engedhet meg magának. A kétes motiváció a néző számára hamar lelepleződik, de a gondozásba vett fiatalok agyát addigra már „átmosták.”

Ács karaktere izgalmasan bontakozik ki a képernyőn. Habár a film nem ad választ minden kérdésünkre, nagyjából értjük, hogy mit vagy kit is akar megtestesíteni a rendőrfőkapitány. A Veszettek bemutatja, hogy mennyire hamar átfordulhat egy nemes célul kitűzött program is ártó szándékba. A bűnözés felszámolása és az önbíráskodás kérdésköre a mai helyzetben, erősödő társadalmi bizalmatlansággal és táguló társadalmi szakadékkal, nagyon is fontos téma lehet a vidéki Magyarországon (is).

A magyar politikai kommunikációból is jól ismert stratégiák szerint építi fel Ács gyakorlatilag a „magánhadseregét”. A film bemutatja, hogyan működik az ellenségkreáció, hogyan burjánzik el a morális pánik, és miért veszélyes háborús metaforákat használni. A Veszettek, habár kissé meseszerűen, de részletesen rávilágít, milyen manipulatív eszközöket alkalmaznak a hataloméhes vezetők. A film tehát a hatalom kérdéskörét és hátterét is vizsgálja.

„Nem akarok lopott cipőben futni”

A Veszettek egyik erőssége ifj. Vidnyánszky Attila izgalmas színészi játéka. A fiatal tehetség Máté karakterén keresztül bemutatja, milyen sebezhetőek a magukra hagyott gyerekek, tinédzserek. A magányos, elveszett fiatalok könnyen manipulálhatóak és sokszor kegyetlenebbek, mint idősebb társaik.

Bár a film nagyon sarkítva mutatja be ezt az állapotot, a kérdés továbbra is jogos és releváns marad. Veszélyben vannak a fiataljaink? Ki foglalkozik ma, 2024-ben a vidéki, rossz családi háttérből származó gyerekekkel? Ha senki, az milyen következményekkel járhat ránk, a magyar társadalomra nézve?

A magyar rendőr

Érdekes ötletnek gondolom, hogy Ács Jánost, a szélsőséges vezérkaraktert egy rendőr szerepébe bújtatták a film készítői. A magyarországi rendfenntartó szervek megítélése nem felhőtlen még jelenleg sem. Fontos és aktuális téma. Milyen a magyar rendőr? Elhisszük-e a film elején látható jó zsaru karaktert? Vagy pedig a radikalizált, rasszista rendfenntartó képe a hitelesebb számunkra? Egyáltalán, miért pont egy ilyen meghatározó állami szervezet jelentős alakja lett a filmben a legkorruptabb karakter?

Hol szeretnék élni?

Ács János idealizált jövőképe ad fő motivációt arra a fiataloknak, hogy önmagukból kikelve, radikalizálódva gyakorlatilag „állattá” váljanak. A Veszettek burkoltan a nézőnek is felteszi a kérdést: Hol szeretnénk élni? Miért nem teszünk semmit az ellen, amiről látjuk, hogy rossz irányba halad?

A filmben Máté edzője, a szimpatikus Tibi bá (Nyári Oszkár) felszólal a rasszizmusba átcsapó ifjúságvédelmi szervezet és az elnyomó politikai hatalom ellen. A férfi végül magára marad és „büntetésben” is részesül a bátorsága miatt, számunkra mégis példaértékű a tette.

A film kicsengése rendkívül negatív és lehangoló. Szinte minden, ami jó volt, rosszba fordult. Minden szép, szeretetteljes kapcsolat elromlott. Minden elv elveszett. A néző mégis örülhet, hogy látta a történetet. Tudhatjuk, hogy az országunk még (ennyire) nincs bajban. De ha nem vesszük észre az intő jeleket időben, és nem lépünk fel ellene, hamarosan mindent, ami értékes, bedarál a rendszer.

A film tehát egyáltalán nem tökéletes, de egy januári, csendesebb délutánon mindenképpen megéri, hogy megnézzük.

Képek forrásai: port.hu, Marie Claire, KULTer.hu, filmhu