Minden év márciusának második csütörtökén tartják a vese világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vesék fontosságára, a vesebetegség veszélyeire és megelőzésének lehetőségeire.
A vese bab formájú, létfontosságú páros szerv, amely percenként egy liter vért szűr meg. A nap 24 órájában értünk dolgozik, mégsem vigyáz rá mindenki kellően. Minden év márciusának második csütörtökén tartják a vese világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vesék fontosságára, a vesebetegség veszélyeire és megelőzésének lehetőségeire. Mit lehet tenni a vesék egészségének megóvásáért? A B. Braun Avitum dialízishálózatának három orvosigazgatója válaszol erre a kérdésre.
Hazánkban minden tizedik ember érintett valamilyen vesebetegségben, és a betegek száma folyamatosan nő. A vesebetegség igazán alattomos, mert a legtöbb esetben az első tünetek jelentkezésekor már a vese 80–90 százaléka nem működik. A veseelégtelenséghez vezető betegségek kellő ismerete a legfontosabb pillérek egyike a megelőzésnek és az időben történő felismerésnek. Az idei vese világnap középpontjában a globális veseegészség és megtartásának fontossága áll, mivel kellő odafigyeléssel és megfelelő életmóddal elkerülhető a vesebetegség kialakulása, vagy lassítható annak hanyatlása.
– Ha a vesénkre vigyázunk, az életünkre vigyázunk – nyilatkozta a világnap kapcsán dr. Zakar Gábor, a székesfehérvári, B. Braun Avitum dialízisközpont orvosigazgatója. – Szerencsére egyre többen figyelnek oda az egészségükre, de még van hova fejlődnünk. Hazánkban az emberek nagy része még mindig túlsúlyos, és mozgásszegény életmódot folytat. Már ez a két tényező elegendő ahhoz, hogy nagyobb eséllyel alakuljon ki vesebetegség. Törekedjünk arra, hogy hetente öt alkalommal mozogjunk legalább 30 percet, mert a rendszeres mozgás csökkentheti egyes betegségek kialakulásának kockázatát, de a sport a már kialakult betegségek esetében is jótékonyan hathat az egészségre. A dohányzásról való leszokás nem csak a tüdőrák kialakulásának kockázatát csökkenti, hanem a szív-érrendszeri megbetegedésekét és így a vesebetegségét is.
– A vese világnap kapcsán azt kellene elsősorban tudatosítani magunkban, hogy a vesék létfontosságú szervek, és az optimális működésük megőrzéséhez szükség van arra, hogy ne csak akkor foglalkozzunk velük, amikor már baj van – tette hozzá dr. Halmai Richárd, a B. Braun dunaújvárosi dialízisközpontjának orvosigazgatója. – Az egészséges életmódnál a legfontosabb a tudatosság és a mértéktartás. Elsősorban törekedjünk az ideális testsúly elérésére, amihez a rendszeres és tervezett testmozgás mellett a megfelelő táplálkozás elsődleges. Próbáljuk meg kerülni a készételeket, a füstölt ételeket, vagy pl. a chipset és a gyorséttermi termékeket, mert ezek rengeteg sót tartalmaznak, az ajánlott napi sóbevitel pedig legfeljebb öt gramm. Ezenkívül mértékkel fogyasszunk magas cukortartalmú ételeket, mert ezek cukorbetegség kialakulásához vezethetnek. A krónikus vesebetegek több mint fele azért lett vesebeteg, mert vagy cukorbetegség, vagy magasvérnyomás-betegség alakult ki náluk, és ezek szövődményeként jelentkezett a vesebetegség. Ezek a népbetegségek részben a helytelen életmód következményei. Ilyenkor a vesék nem okai, hanem elszenvedői a szervezetet érintő más megbetegedésnek, ezért is szükséges törekedni az egészséges életmódra.
Az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás fontossága mellett ebben a témában fel kell hívni a figyelmet a vény nélkül kapható gyógyszerek veszélyeire, amiről dr. Ambrus Csaba, a budapesti B. Braun-dialízisközpont orvosigazgatója az alábbiakat nyilatkozta:
– A népszerű fájdalom- és gyulladáscsökkentő készítmények rendszeres és hosszan tartó szedése összefüggésbe hozható a krónikus vesebetegség kialakulásával. Természetesen, ha valakinek migrénje van vagy lázas, alkalmanként alkalmazhatók ezek a gyógyszerek, de szedésükkor ügyeljünk a megfelelő folyadékpótlásra is. Azok, akiknél állandó gyógyszeres kezelés szükséges, például vérnyomáscsökkentőt szednek, mindenképpen egyeztessenek orvosukkal, mert többféle gyógyszer egyszerre történő szedése akár 1–2 nap alatt ronthat a vese működésén. Ezenkívül célszerű a fehérjeturmixok fogyasztásának elkerülése, mert ezen készítmények kedvezőtlenül hathatnak a vesék működésére.
A fentieken kívül nem szabad elfeledkezni a szűrővizsgálatok fontosságáról sem. Ha panaszmentesek vagyunk, akkor is évente legalább egy alkalommal vegyünk részt szűrővizsgálaton, mert az időben felismert vesebetegség a legtöbb esetben kezelhető, további súlyosbodása feltartóztatható. Fájdalommentes vizelet- vagy ultrahangvizsgálattal, valamint vérvétellel – vesefunkció-vizsgálattal (GFR ) – ellenőrizhető a vese állapota.
Amennyiben már kialakult a krónikus vesebetegség, megfelelő odafigyeléssel, az orvosi előírások betartásával teljes életet lehet élni. A beteg dolgozhat, mozoghat, társadalmi életet élhet és utazhat is. Vesepótló kezelésre akkor van szükség, ha a vese kiválasztó funkciója az egészséges állapot egytized részének környékére csökken, mert ilyenkor a vérben felhalmozódott salakanyagok és víz életveszélyes állapotot idézhetnek elő.