Szeretnék kitelepülni a fák alá ilyenkor március végén, amikor virágzik a mandula és csak nézni, mint a japánok cseresznyevirágzáskor. A mandula a mi hanamink és szakuránk itt a Balaton-felvidéken.
Leteríteni egy pokrócot, vagy akár csak a fűbe leheveredni és nem csinálni semmit. Elfeledkezni minden másról és ünnepelni a szépet. Csendben, hangtalanul. De lehet-e, szabad-e, amikor a szomszédban emberek küzdenek az életükért? Fél óra alatt nem lehet a virágszirmok látványával kimosni a fejünkből azt a politikai környezetet, ami körülvesz. Hosszabb idő kellene ahhoz, hogy sikerüljön kivonulni a társadalomból.
Hamvas írja Jázmin és olaj című eszmefuttatásában, hogy mindig szeretett volna egy egész évet úgy eltölteni, hogy a természet mozgásából, a rügyezéstől a lombhullásig egyetlen mozzanatot se mulasszon el. Azért, hogy lássa, amint a csupasz ágon a bimbó kifakad és egyszeriben megnő a levél és érni kezd a gyümölcs. Amikor ez sikerült neki, arról számolt be, hogy megváltozott az időszámítása és a „valódi naptár” szerint kezdett el gondolkodni. „A valódi naptárt pedig a napnak az állatkör jegyeiben való vándorlása teremti. Tavaszkezdet március 21. Minden lényeges változás március huszonegyedike körül van. És, amikor a nap az állatkör jegyének a közepén áll, nyolcadika körül. Március 8, a rigók fütyülni kezdenek. Április 8, a fülemüle énekelni kezd, a mandula virágzik. Június 8, Medárd a nyári esőkorszak kezdete. Augusztus 8, a kánikula kulminál, a régiek népünnepei. Szeptember 8, a fecskék elköltöznek. Október 8, a tücskök elhallgatnak.”
A természet körforgása és a virágzás körüli eszmefuttatásában sok gondolatébresztőt mond Hamvas. Például, hogy a virág „a növény misztériuma, a teremtett világ legmélyebb titka”. Meg is magyarázza, azt nevezi misztériumnak, csodának, ha a természetfölötti a természetet felülről és belülről áttöri.
Ebben a csoda-atmoszférában lehet az embernek része, ha kisétál és letelepszik a virágzó gyümölcsfák alá. A japánok nagyon tudnak a cseresznyevirágzásnak örülni, talán mert mások a tradícióik. Nevet is adtak ennek az ünnepnek: hanami. Ami annyit jelent, hogy cseresznyevirág-nézés. Ez is éppen mostanában van, március 27. és április 7. között. A cseresznyevirág (japánul szakura) Japán nemzeti jelképe és a japán identitás része. Már a hetedik században is ünnepelte előbb a császári család, majd a hódolóik, a szamurájok és az ország egész népe.
Nálunk talán inkább haszonelvű az élet és így tekintünk a természet jeleire is, arra, hogy virágzik a mandula. De ha kertészek vagyunk és nem filozófusok, akkor is, azért nem létezik, hogy ne jutna eszünkbe a tavaszi szél sodorta apró kis virágszirmokról az élet sérülékenysége és rövidsége. Egyik pillanatban még virít a fán, a másikban már a földön hever.
Talán nem is baj, hogy nem lett nálunk a mandulavirágzásból fesztivál, legfeljebb a turistairoda által szervezett séta. Mert ami tömegessé válik, meg is romlik. Azt olvasom, hogy a japánok már nem a valódi cseresznyefák misztériumának örülnek, hanem a díszcseresznyének, ami nem hoz gyümölcsöt. A mi manduláink legalább teremnek.
Virágzó mandulafák Lovas és Alsóörs között. Fotók: a szerző
